Szórakozás

Terry Black kislánya is jelentkezett Az ének iskolájába

A kislány egy Harangozó Teri dallal mutatkozott be a zsűrinek.

Terry Blackről rég hallottunk, legutóbb kislánya balesete kapcsán adtunk hírt róla, és ezúttal sem ő áll majd a  középpontban, hanem a kislánya, Fanni, aki idén végre jelentkezhetett Az ének iskolája című vetélkedőbe. A kislány tavaly hiába kérlelte apukáját, Terry nem engedte még neki, hogy szerepeljen. Idén azonban beadta a derekát, így a kislány is ringbe szállhat és megmutathatja, mit tud.

“Sírva kért Fannyka, hogy ő is szeretne énekelni. Most egyszerűen nem volt szívem eltiltani. Felhívtak, hogy küldjek képeket és egy videofelvételt, amelyen énekel a kislányom. Fannyka már ki is választotta: Harangozó Teri ‘Minden ember boldog akar lenni’ című dalával akarja meglepni a zsűrit” – mondta a Blikknek Terry Black, vagyis Rácz Károly, aki reméli, hogy nem származik kislányának hátránya abból, hogy ő az apukája, bár előnyt sem akar ebből kovácsolni, mert szerinte Fannyka nagyon szépen énekel az iskolai kórusban.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik