Szórakozás

Letagadták a postán a nyugdíját

nyugdij(210x140)(1).jpg (nyugdíj)
nyugdij(210x140)(1).jpg (nyugdíj)

A kézbesítő szerint a kormány tartotta vissza a pénzt.

Egy szentesi postás nem kézbesítette egy asszony nyugdíját, mondván, azt a kormány elvette tőle a korábbi nyugdíjemelések miatt. Az asszony, mivel a levélhordó korábban többször is beszélt róla, hogy előfordulhat ilyen eset, beletörődött a helyzetbe. Lánya azonban nem. Felkereste a városi postát, ahol magyarázatot követelt. A hivatalban azt mondták, a nő már átvette a pénzt.

Ezt olvasta már?

Az esetről a Délvilág számolt be. A lány a lapnak elmondta, nem hitte el, hogy az anyja elfelejtette, hogy már megkapta a nyugdíját, ezért kérte a bizonylatot, ám akkor azt már továbbküldték a központjukba. A posta ekkor felhívta a kézbesítőt, aki közölte, ő már kivitte a pénzt.

A nyugdíj végül megkerült. A posta még aznap kiküldte a korábban letagadott pénzt. Az előbbi kézbesítő vitte házhoz. A szelvényen az aznapi dátum szerepelt.

A lap megkereste a Magyar Posta Zrt.-t és a rendőrséget is. Előbbi későbbre ígért választ, utóbbi azt mondta, a Szentesi Rendőrkapitányság csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el.

Ha fáradtnak, öregnek, kedvetlennek érzi magát, ezt nézze meg!

A nyugdíjasokkal leginkább a bűnügyi hírek áldozatai között találkozhatunk az újságokban, pedig nemcsak a kiszolgáltatott, átvert, bántalmazott idős ember létezik. Sokan zenélnek, próbálgatják új számítógépüket, lépnek be az internet világába, táncolnak, ha úgy hozza kedvük – miért ne érezhetnék jól magukat? .

…vagy akár vízisiznek 91 évesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik