Közélet

Elkapták a nyugdíjasok rémét

Csőbe húzták a bűnözőket, akik milliókat próbáltak kicsalni nagyszülőktől, azzal, hogy unokájuk bajban van.

Már hónapok óta sokat hallani az úgynevezett unokázó csalókról. Általában telefonon keresnek meg nagyszülőket és azt állítják, hogy az unokájuk balesetet szenvedett, azonnal szüksége van pénzre. Az aggódó idős emberek nem egyszer fizettek is.

Most időben gyanút fogott a nagymama – lebuktatva ezzel egy fővárosi és egy zalaegerszegi férfit.

Majdnem 2 milliót kértek

Vácon egy hete figyelmeztetett a rendőrség, hogy megszaporodtak az ilyen csalások.

A rendőrség szerint kedden a vidéki férfi hívta fel az asszonyt a vezetékes telefonján magát unokájának kiadva. Azt mondta,  balesetet szenvedett, de nem akar rendőrt hívni, inkább kifizeti a kárt. A néni kicsit bizonytalan volt, de annál jobban aggódott az unokájáért, ezért összeszedte az otthon tartott értékeit és készpénzét, majd átadta az állítólagos unokája által küldött férfinek. A rendőrség nem árulta el, mennyit fizetett a nagyi.

Másnap, szerdán újra felhívta az asszonyt a csalók egyike, hogy a korábban adott összeg csak foglaló volt, kell még neki 1.800.000 forint, mert fogva tartják. A néni elment a bankba, ott az ügyintézővel folytatott beszélgetés után felvette a kapcsolatot az unokájával. Ő elmondta, hogy nem került bajba és nem kért segítséget. Ekkor azonnal hívták a rendőrséget.

Lépre csalták a bűnözőket

Amikor a  bankból hazaért a néni, újabb hívást kapott, hogy egy borítékban vigye le a kért összeget egy meghatározott helyre. A nő egy újságpapírral megtöltött borítékot adott át az egyik csalónak, akit társa várt autóval. Mindkettőjükre lecsaptak a BRFK II. kerületi nyomozói.

Kiderült, hogy egyikük ellen már körözést adtak ki korábban. Egyelőre nem tudni, hogy mennyi sikeres csalás van mögöttük.

Olvasói sztorik