Szórakozás

VV Veronika szerint Cristofel apaként sem fog megváltozni

cristofel (cristofel)
cristofel (cristofel)

A volt valóságshow-hős exe sajnálja Cristofel mostani kedvesét, aki gyereket vár. Szerinte kutyából nem lesz szalonna.

Mint arról korábban már beszámoltunk, bár néhány hete még attól volt hangos a sajtó, hogy VV Cristofel úgy megverte kedvesét, hogy az kórházba került, néhány napja már arról mesélt boldogan, hogy apuka lesz. Kedvese, Vivien ugyanis két hónapos terhes. A Hír24 próbálta megkeresni Cristofel exét, a szintén volt VV-szereplő Veronikát, hogy megkérdezzük, szerinte Cristofel képes-e megváltozni. VV Veronika és Cristofel pere épp jövő héten kezdődik – mint ismeretes, a lányt szintén helybenhagyta Cristofel -, ám a lányt nem tudtuk elérni. Sikerült azonban beszélnünk egy közeli barátjával, aki szerint a lány sajnálja Cristofel várandós kedvesét.

“Nem tartják a kapcsolatot Cristofellel, de Veronika szerint nem is fog megváltozni. Azt mondta, kutyából nem lesz szalonna. Szerinte ha valakit bántanak egy kapcsolatban, abból azonnal ki kell lépni, mert az illető újra meg fogja tenni. Nem hisz az ilyenkor elpuffogtatott szép szavakban, ő nem fogadta volna vissza Crist. A mostani kedvesét sajnálja, szerinte nem szabadna egy ilyen kapcsolatban gyereket vállalni” – mondta a Hír24-nek az ismerős, aki azt is hozzátette, Veronika is egyre többször elgondolkodott már a gyerekvállaláson. – “Nem idegen tőle a gyerekvállalás gondolata, de ebbe csak akkor vágna bele, ha megtalálja azt az embert, akivel családot alapítana. Aki tiszteli és szereti, és nem bántja őt.”

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik