Szórakozás
andy-vajna(960x640).jpg (andy vajna)

24 milliárdos eljárás adatai kerültek napvilágra a Farkasházy-Vajna perben

24.hu
24.hu

2013. 11. 18. 07:05

A Farkasházy kontra Vajna perben régebbi, amerikai perről szóló tudósítások is előkerültek, amelyek szerint Vajnáék ellen nyomozott a kinti adóhatóság.

Korábban a témában:

Mint arról korábban már beszámoltunk, Farkasházy Tivadar azt mondta – nem szó szerint – a Heti Hetes egy korábbi adásában, hogy Andy Vajna még sosem készített művészfilmet, és nem véletlenül nem megy vissza Amerikába. A per elindult, az előző tárgyaláson pedig Vajna tengerentúli múltjával kapcsolatban két amerikai lap cikke is bekerült az aktákba. Farkasházy ügyvédje az LA Times 12 évvel ezelőtti írásával próbálta alátámasztani Teddy azon kijelentését, hogy “Vajnának nem minden dolga van rendben Amerikában”. Eszerint 1996-ban Mario Kassar és üzlettársa, Andrew G. Vajna a szövetségi adóhatóság bűnvádi eljárása alatt állt. Az amerikai adóhivatal még 1988-ban indított vizsgálatot, amely után 109,7 millió dollárt (1988-as árfolyamon ez kb. 8 milliárd forintnak felelt meg, ma 24 milliárdot tenne ki) követelt a cégtársaktól, ezen belül 41,1 milliót (9 milliárd forint) Vajnától. Vajna azonban megegyezett a hatóságokkal, a vizsgálat pedig lezárult – írja a Blikk.

Teddy mindenesetre nem érzi magát bűnösnek kijelentéseiért. “Vajnától elnézést kértem, de nem érzem magam bűnösnek, semmilyen rossz szándék nem vezérelte a véleményem. Nagyra becsülöm a szórakoztatóiparban végzett produceri munkásságát” – szögezte le.

Vajna jogi képviselője azonban máshogy látja a helyzetet.

“A jog nem tesz különbséget a filmek között műfaji besorolásuk alapján, így Farkasházy kijelentése a jó hírnév csorbítására alkalmas, mert a nézők számára úgy értelmezhető, mintha ügyfelem nem értene a filmkészítéshez. Az adóügyi vizsgálat – amely 25 éve kezdődött – normális volt egy ekkora cégnél. Sohasem emeltek vádat az Egyesült Államokban ügyfelem ellen adócsalásért, úgy zárult le nyomozás, hogy bűncselekményt nem állapítottak meg. A távoli múlt eseményeire történt hivatkozás az alperest nem mentheti ki, hiszen ő jelen időben állította Andy Vajnáról, hogy dolgai nincsenek rendben a tengerentúlon, ami egyszerűen nem igaz. A rég lezárt adóvizsgálatnak a felemlegetése kizárólag Vajna kedvezőtlen színben történő feltűntetését célozza, a kijelentések valóságának bizonyítására azonban alkalmatlan. Vajna világhírű filmes szakember, ezt viszont semmilyen formában nem lehet kétségbe vonni” – mondta a Blikknek Beleznay Zsolt.

andy vajna (andy vajna)Fotó: Kummer János

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.