Szórakozás

Andy Vajna beperelte Farkasházyt

Andy Vajna (Andy Vajna)
Andy Vajna (Andy Vajna)

A producer kétmillió forintot követel a humoristától.

Farkasházy Tivadar azt mondta – nem szó szerint – a Heti Hetes egy korábbi adásában, hogy Andy Vajna még sosem készített művészfilmet, és nem véletlenül nem megy vissza Amerikába.

Fotó: RTL Klub

A producer az elhangzottak után nem küldött helyreigazítási kérelmet, de a jelek szerint rossz néven vette a „beszólást”, mert pert indított Farkasházy ellen – írja a Bors. Ha a bíróság szerint Vajnának van igaza, akkor Teddy akár kétmillió forintot is fizethet.

“A feljelentés ténye bosszant. A Heti Hetesben ugyanis nem lehet pontosan fogalmazni” – fejtette ki Farkasházy a napilapnak.

“Sokszor heten beszélünk egyszerre, századmásodpercnyi időnk van reagálni. Ilyen körülmények között előfordul, hogy az elhangzott mondatot többféleképpen is lehet értelmezni, ahogy ez az esetemben is történt. A jómodor szabályai szerint bocsánatot kértem Andy Vajnától, ő viszont helyreigazítási kérelem nélkül bíróságra vitte az ügyet. Ha nyer, azt a féléves jövedelmem bánja, nem titok, hogy mennyit keresünk a Heti Hetesben. Sőt az sem, hogy emiatt a műsor miatt gyakorlatilag már sehova nem hívnak fellépni. Nem akarom sajnáltatni magam, egyszerűen úgy érzem, ha egy ilyen perben engem elítélnek, azzal a humor műfaját is megölik. Ha polgárjogot nyer, hogy két mondatért kétmillió forintot kell fizetni, nem tudok többé megszólalni” – tette hozzá.

Andy Vajna pedig kijelentette, hogy nem áll el a pertől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik