Szórakozás

Hobo pénzéből ment luxusútra a csaló

hobo(960x640)(1).jpg (földes lászló, )
hobo(960x640)(1).jpg (földes lászló, )

A Földes László fellépési díjával lelépő férfi luxusnyaralásra utazott. A Facebookon bukott le: a világ egyik legszebb nyaralóhelyén pózol egy köteg pénzzel a kezében – írja a Bors.

Mint írtuk, az énekes  júniusban utazott New Yorkba, hogy a Magyar Házban lépjen fel. A 2500 dolláros (540 ezer forintos) gázsiját – amit árváknak jótékonysági célra szánt – azonban nem kapta meg és a szervező is eltűnt. Az énekes a Hír24-nek elmesélte, hogy több levelet kapott azóta a New York-i Magyar Háztól, náluk szintén súlyos elszámolási gondok adódtak H. Alberttel.

A Bors azt írja, hogy énekes ismerősei megtalálták a csalót: H. Albert „Nadrágos Berci” álnéven működtet egy Facebook-oldalt, ahova rengeteg képet töltött fel magáról. Egyiken éppen Hobóval együtt szerepel. A legtöbb azonban egy hawaii álomnyaralást örökít meg: meseszép tengerparttal, limuzinnal.

A lap úgy tudja, hogy a magyar énekes felháborodott azon, hogy mire költi az őt nem kifizető ember a pénzt, de nem fog perelni. Gondoskodnak viszont arról, hogy ne maradjanak segítség nélkül az árvák, akiknek szánta a fellépésért kapott pénzt: kanadai magyar zenészek egy csoportja már szervez egy nagyszabású koncertet, melynek bevételét Hobo elküldheti a nehéz sorsú gyerekeknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik