Szórakozás

Csúnyán átverték pénzzel Földes László Hobót

Az énekes kiutazott New Yorkba, hogy a Magyar Házban lépjen fel. A 2500 dolláros (540 ezer forintos) gázsiját – amit árváknak jótékonysági célra szánt - azonban nem kapta meg és a szervező is eltűnt.

“Június elején örömmel utaztam ki New Yorkba, hogy fellépjek a Magyar Házban. Rengetegen voltak. A szervezőt hosszú évek óta ismerem, így nem gondoltam volna, hogy később problémák lesznek. Igaz eddig még nem dolgoztunk együtt” – kezdte a Hír24 megkeresésére Hobo.

“A szervezővel,Holló Alberttel megegyeztünk, hogy 2500 dollár lesz a gázsim, amit jótékony célra ajánlok fel. Azt gondoltam, hogy ez az összeg jó helyen lenne a Böjte Csaba által vezetett árvákat gondozó intézménynél, ő pedig azt javasolta, hogy az Amerikában működő magyar iskolák közül támogassunk néhányat. A koncert után nem sokkal én hazautaztam, majd Holló Alberttel hetekig leveztünk. Mindig újabb és újabb időpontokat írt azzal kapcsolatban, hogy mikor tud Magyarországra utazni, hogy átadja a pénzt. Nem gondoltam volna, hogy át fog vágni, mivel régóta ismertem és mindig komoly energiákat fektetett mélységes magyar elkötelezettségének kinyilvánítására. Több levelet kaptam a New York-i Magyar Háztól, ahol szintén súlyos elszámolási gondok adódtak Holló úrral és a rendezvénnyel kapcsolatban. Tőlük kapott sokadik levél és az utolsó megadott határidő lejárta után döntöttem úgy, hogy nyilvánosságra hozom a történteket.” – mondta a Kossuth-díjas zenész.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik