Szórakozás

Dömsödi: Hajdú Péter egy alsó végpont

Dömsödi Gábor (dömsödi gábor)
Dömsödi Gábor (dömsödi gábor)

Az író irreálisan magasnak tartja Hajdú Péter 45 milliós követelését. Ennyiért állítólag az egész falut is vihetné, amiben lakik.

Dömsödi Gábor péntek délután videóinterjút adott a Hír24-nek, amelyben elmondta: nemrég megjelent könyvének minden szava igaz és ügyvédek által vizsgált, így nem tart pertől. Hajdú szerint azonban az írás olyannyira sérti a jogait, hogy 45 milliót követel tőle és kiadójától.

“Mint annyi más dolgot a világban, Hajdú Péter ezt is rosszul fogja fel. A pereskedést, a bíróságot meg a jogot úgy tekinti, mint bulvártémát. Én ezt sokkal komolyabb dolognak tartom, ezzel nem viccelődöm, és nem akarok vele nézettséget növelni” – mondta a Hír24-nek Dömsödi Gábor, akit az óvodai nagyotmondóversenyekre emlékeztetik Hajdú Péter nyilatkozatai.

“45 millióért nem hogy az én házamat viheti, hanem az egész falut, amiben lakom. A másik meg az, hogy meg vagyok sértve, amiért csak 45 millió. A szépségkirálynőt 150 millióra perelték, a Bagi-Nacsa párost meg ötvenre. Akkor már miért nem kétszáz vagy háromszáz az enyém? Meg vagyok bántva, hogy miért csak 45 millió…” – nyilatkozta Dömsödi, aki szerint a markát tartó Hajdú egyébként is életének csupán alsó végpontja. “Hajdú Péter ennek a könyvnek úgy az egyik címszereplője, mint a pályám egyik végpontja. És nem a felső. Itt a Friderikusz a felső végpont az én életemben, a Hajdú pedig az alsó” – árulta el az író.

Arról eddig hivatalosan semmit sem tudunk, hogy a könyv másik címszereplője, Friderikusz Sándor mit szól az íráshoz, Dömsödivel azonban már egyeztetett. “Friderikusz egy kultúrember, ő egy másik iskolához tartozik. Csendben maradt, azt meg nem ismétlem meg, hogy négyszemközt mit mondott nekem. Nem esett neki jól ez a könyv, de nekem sem esett jól az ő könyve. Nem hiszem, hogy meg fog pofoztatni vagy be fog perelni, csupán meg van róla a véleménye, és nekem ez is volt a célom” – tette hozzá Dömsödi.

UPDATE: Hajdú Péter sajtósának kérésére helyreigazítást tettünk közzé
“Sem a Bagi-Nacsa párost sem a szépségkirálynőt nem Hajdú Péter perelte, sőt a szépségkirálynő esetében perről még szó sincs. A Bagi-Nacsa párost a műsorukat gyártó cég perelte be. Az első fokú ítélet után, mely a cégnek adott igazat, peren kívüli megegyezés született a humoristákkal. A szépségkirálynő esetében a Magyarország Szépe Kft fontolgatja a pert Kocsis Korinna ellen, és az összeg mindösszesen 1,5 millió forint.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik