Szórakozás

Bedrogozták és kirabolták Mészáros Árpád Zsoltot

Meszaros-Arpad-Zsolt(1)(960x640)(2).jpg (Mészáros Árpád Zsolt)
Meszaros-Arpad-Zsolt(1)(960x640)(2).jpg (Mészáros Árpád Zsolt)

Az operettszínház művészét barátai állítása szerint bedrogozták, majd a kiszolgáltatott helyzetét kihasználva kirabolták. MÁZS nem emlékszik semmire.

Mészáros Árpád Zsolt szombaton nem jelent meg a koncertje előtti próbán, ezért barátai aggódni kezdtek érte. Végigjárták azokat a helyeket, ahol péntek este és szombat hajnalban MÁZS járhatott. Kiderült, hogy az énekes-színész saját éttermében kezdte, majd egy belvárosi bárban zárta a mulatozást, ahol valaki partidrogot adott be neki. Ez és az aznap éjjel elfogyasztott alkohol megtette a hatását: az operett művésze szinte magatehetetlenül támolygott az utcákon, több sérülést is szerezve útközben.

“Kiderült, melyik bárban volt legutoljára, és megtudták azt is, hogy valaki partidrogot tett az italába, ezért teljes képszakadása lett. Még most sem nagyon tért magához, teljesen kikészült a szervezete. Naponta pár órát tud csak ébren maradni, szinte ki sem kel az ágyból” – mondta el MÁZS egy barátja a Blikknek. A lap információi szerint amint az énekes-színész jobban lesz, feljelentést is tesz a rendőrégen.

Úgy tűnik, MÁZS-ra mostanában rájár a rúd: először a házassága ment tönkre, majd az éttermét is be akarták záratni.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik