Szórakozás

Otthagyta gyermekei anyját Mészáros Árpád Zsolt

Mészáros Árpád Zsolt (Mészáros Árpád Zsolt)
Mészáros Árpád Zsolt (Mészáros Árpád Zsolt)

A Budapesti Operettszínház sztárja és két kisebbik gyermekének anyja, Erika külön utakon folytatja. A színész legénylakásában mesélt az elmúlt pár hónap érzelmi hullámvölgyeiről és arról, hogyan is rendezték be különálló, ám a gyerekek miatt sok közös ponttal rendelkező életüket.

“Szép szerelem volt a miénk, majdnem 13 éven át. De az utóbbi időben sajnos valami elmúlt, kihűltek az érzések. Amiért azonban hálát adok, hogy nem torkollt veszekedésbe, felnőtt emberek módjára meg tudtuk beszélni, hogy ennek így nincs értelme tovább” – vallotta be a MÁZS becenevű sztár. Komoly akadályokat is át kellett ugraniuk, az egyik például az volt, amikor a színész Törökországban egy forró nyári csókot váltott egy hölggyel, amelyet olvasó-riporterünk is megörökített. De a pár ezt is megoldotta, legalábbis egy időre.

Fotó: RTL Klub

“A mi szerelmünk egy nagyon mély barátság volt, amelyet szépen lassan sorra kikezdtek a problémák. Jöttek a mindennapok, majd a nagy lépés, hogy Nyíregyházáról Budapestre költöztünk. Az sem volt számára egyszerű, hogy civilként egy színházi ember, egy művész ember hátterét biztosítsa, ráadásul miközben telt az idő, nem egyforma ütemben változtunk. Ő anya lett, más lett a fontos, én megmaradtam örök fiatalnak. Nekem jöttek a sikerek, ő pedig kicsit megreked abban, hogy otthon van a gyerekkel és közben nekem segít. Amikor az elváláskor megbeszéltünk mindent, elárulta, ez az egész olyan volt, mintha ő kimaradt volna egy kicsit, mintha nem lenne saját élete” – magyarázta a Blikknek az előzményeket Mészáros Árpád Zsolt.

A színész egy belvárosi legénylakásba költözött el feleségétől és gyerkmekeitől, de mint mondja, minden nap beszél velük telefonon. “A gyerekek is jól kezelik, élő példa, hogy Rózsika a következőképpen magyarázta a dolgot egyik nap az unokatestvérének: Tudod, ez olyan dolog, hogy én középsős koromban a Marcit szerettem, de most már a Leventét szeretem jobban. Majd apa és anya is fog találni magának új szerelmet…” – tette hozzá MÁZS.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik