Szórakozás

Vajda marad Szegeden, de hisz a változatosságban

Bár röppentek fel olyan híresztelések, hogy a duisburgi világbajnokság egyik aranyérmese, Vajda Attila elköszön Szegedtől, a hír csak félig igaz.

Vajda Attila kertészkedik, focizik és fut szabadidejében. Vasárnap például az SOS Gyermekfalu váltójának tagjaként részt vett a 28. SPAR Budapest Maratonon, majd szokásához híven fut a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratonin is. És mindeközben edzőjével, Vécsi Viktorral és klubjának vezetőjével, Petrovics Kálmánnal készítik elő új szerződését és a 2014-es idény felkészülési tervét.

„Nem történik semmi különös. A klubom igyekszik megállapodni a jövő évi szponzorációval kapcsolatban, az EDF Démász névadó szponzor is hosszabbíthat, és eközben én is tervezem az új idényt”– mondja Vajda Attila, aki mögé még erősebb bázist, csapatot szeretne építeni egyesülete az EDF-Démász Szeged.

Olimpiai bajnokunk számára varázslatosan alakult a 2013-as idény, de ehhez kellett, hogy szakítson a megszokott edzésprogramjával, maga mögött hagyja Szegedet, és a Gubacsi-hídnál a szintén világbajnoki címet szerző Vasbányai Henrik, Mike Róbert kettőssel készüljön fel az augusztus végi duisburgi világbajnokságra.

„Számomra és az edzőm, Vécsi Viktor számára is kellett az új impulzus, és nagyon jól sikerült a közös munka. Három edző, Oláh Tamás és Varga Zsolt, valamint Viktor csapatmunkájának köszönhettem, hogy ismét világbajnoki címet tudtam ünnepelni. Pedig egy kicsit szkeptikus voltam, nem hittem volna, hogy negyven másodperces etapokkal fel tudok készülni egy négy perces viadalra, de Varga Zsolt megnyugtatott, hogy nem kell izgulni, beválik majd ez az edzésmunka. Igaza lett! A jövőben is szeretnék majd becsatlakozni Oláh Tamásék csoportjához, ahogyan télen ismét szeretnék részt venni Ludasi Róbert csoportjának tatai felkészülésén is. Most már tudom, hogy szükség van a változatosságra, a megújulásra ahhoz, hogy az ember folyamatosan fenntartsa a motivációját.”

A változatos felkészülést novemberben kezdi meg Vajda Attila, aki egy hétre hajótesztelésre utazik a Nelo portugáliai edzőközpontjába, majd Szegeden folytatja az edzéseket. A tavaszi melegvizes edzőtáborozással kapcsolatban egyelőre még nem tud biztosat mondani, hiszen neki és edzőjének még egyeztetni kell az új szakmai igazgatóval, Csabai Edvinnel és a válogatott vezetőedzőjével, Storcz Botonddal –írja a Szeged.hu.

„Szívem szerint Portugáliába mennék, hiszen egy kenus számára ott kiválóak a körülmények, de a részleteket még át kell beszélnünk” – árulta el Vajda Attila.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik