Szórakozás

Elviselhetetlen fájdalommal küzd Friderikusz

Friderikusz-Sandor(960x640).jpg (friderikusz sándor, )
Friderikusz-Sandor(960x640).jpg (friderikusz sándor, )

Még az is kétséges, hogy ma vezetni tudja a Sztárban Sztár műsort.

“Sándor napokkal ezelőtt jelezte nekünk, hogy komoly térdfájdalmak kínozzák, amelyek kérdésessé tehetik a szereplését. Mindvégig abban bíztunk, hogy enyhül a probléma, és nem lesz akadálya annak, hogy vezesse a show-t. Az természetesen fel sem merült bennünk, hogy nélküle induljon a műsor” – mondta a Borsnak Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.

A műsorvezető térdében komoly porcelvékonyodást diagnosztizáltak az orvosok, így munka közben is gyakran érez elviselhetetlen fájdalmat, amiből a nézők eddig semmit sem vettek észre. Friderikusz a probléma ellenére megőrizte humorát.

“Ha nem tudok járni, magának kell levezetnie a műsort” – viccelődött a tegnapi próbán a produkció főszerkesztőjével Friderikusz.

Fotó: TV2

Régen viccelt vele, most utolérte a végzete

Még a 90-es évek elején történt, amikor Friderikusz a magyar média úttörőjeként először csinált nyugati típusú show-t (mármint olyan csillogós-füstös-zenekarosat). A figyelemfelkeltés jegyében Sándor olykor lovon és páncélban érkezett a Friderikusz Show stúdiójába, máskor pedig… hát igen, egy alkalommal tetőtől talpig begipszelve, motoros tolószékkel gördült be a ma már kissé szegényesnek ható díszletek közé. Eljátszotta, hogy súlyos baleset érte, majd egyszerre hirtelen kitépte magát a gipszből, felharsant a zene, a showman főnixmadárként született újjá. A következő műsor elején aztán nem győzött bocsánatot kérni a morbid tréfáért, annyi tiltakozó levél érkezett az (akkor még legfőbb) köztévés csatorna székházába. A sors most szolgáltatott igazságot. Akinek pedig nosztalgiázni van kedve, megnézheti a Friderikusz Show teljes első adását!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik