Szórakozás

Összevesztek egy lányon a Fat Phoenix-es fiúk

24.hu
24.hu

2013. 10. 10. 06:00

Az X-Faktor továbbjutói tizenhat éve vallják magukat a legjobb barátoknak. Mégis, a zenén kívül szinte semmiben nem értenek egyet.

Korábban a témában:

“Olyan ez, mint egy hosszú házasság” – kezdte a Hír24-nek barátságuk történetét Erdész Tamás. – “A zene hozott minket össze, én dobost kerestem, és egy közös ismerősünk ajánlotta Gergőt. Zeneileg azonnal egymásra hangolódtunk, de volt már jó néhány összeugrásunk az évek során. Igazából nehezen tudnék kiemelni egyet az összeveszések közül, azt könnyebb lenne számba venni, hogy min nem vitáztunk még össze” – mondja nevetve az énekes-gitáros.

Gáspár Gergely azonban nagyon is jól emlékszik az egyik komolyabb összeveszésükre, ami egy lány miatt történt, akibe mindketten beleszerettek.

“Ez már egy sok éves történet, akkor mégis komoly éket vert közénk. Volt egy lány, aki mind a kettőnknek tetszett, mindketten őt szerettük volna. Végül Tomi lett a befutó, ami nekem természetesen nem esett valami jól. Jó ideig nem beszéltünk utána egymással és még egy jó darabig is csak annyit, amennyit nagyon muszáj volt. Hasonló eset azóta sem történt velünk, ebből szerintem mindketten okultunk” – idézte fel Gáspár Gergely, akit nagyon rosszul érintett, hogy sokan az ismert családjával – Gáspár Sándor és Bánsági Ildikó színművészek a szülei – magyarázták a továbbjutását.  “Amikor kiderült, hogy ismert színművészek a szüleim, már nemcsak a válogatáson, de a Táboron is jócskán túl voltunk” – zárta rövidre a témát a Fat Phoenix-es Gáspár Gergely.

fat phoenix (fat phoenix, )
Fotó: Berecz Valter

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Gyula, 2012. január 19.
A gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház egyik munkatársa egy beteg sugárkezelését készíti elő az onkológiai osztályon. A kórház - holtversenyben a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Idegsebészeti Klinikájával - második helyen végzett a HáziPatika.com által meghirdetett Az év kórháza szavazáson.
MTI Fotó: Rosta Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.