Szórakozás

Három év után újra veszett állat az országban

roka(650x433)(1).jpg (róka, )
roka(650x433)(1).jpg (róka, )

Egy róka miatt vakcináznak Kecskemét környékén. 2010 óta ez az első beteg állat, korábban százával voltak.

Nem árt a kutyáknak, de nem nekik szánják.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, szeptember közepén veszettség vírust találtak egy Kecskemét melletti tanyán kilőtt róka tetemében. A megyei illetékesek azonnali hatállyal kilencven napos ebzárlatot rendeltek el. Ez idő alatt minden kutyát és macskát elzárva kell tartani, és csak hatósági állatorvosi engedéllyel lehet kivinni őket a városból.

25 éve többszáz veszett állat volt

Legutóbb 2010 elején találtak beteg állatot az országban. Akkor öt egyedet regisztráltak, mindegyik Szerbiából jött be hozzánk.

A már évek óta tartó vakcinázás eredményeként jelentősen csökkent Magyarországon a veszettségi esetek száma. Amíg 1992 előtt évente átlagosan 1400 esetet regisztráltak, addig 2004-ben alig haladta meg a százat, 2011-ben és 2012-ben pedig már egyetlen veszett állatot sem jelentettek – mondta el a Vásárhely24 érdeklődésére Frum Zsuzsa, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársa.

Emberi áldozatok

A veszettség az egyik legrégebben ismert, embert és állatokat egyaránt megbetegítő, a tünetek jelentkezése esetén halálos fertőző betegség. A világon még napjainkban is évente 30-40 ezer ember hal meg ebben a betegségben. Magyarországon utoljára 1994-ben haltak meg a vírus miatt. Egy ricsei férfi és gyerek. Őket egy fertőzött macska harapta meg. A kórra a kutyák, a macskák, a rókák, és a denevérek a legfogékonyabbak.

Rókacsalik

Hazánkban a 70-es, 80-as évek óta az úgynevezett erdei veszettség okoz problémát. Ennek legfőbb terjesztője a róka. Magyarországon tizenegy éve működik rendszeres immunizálási program. Ennek lényege, hogy a betegséget okozó vírus elleni szert kis – pár centis – fólia kapszulákban, az ember számára bűzös, de a rókák által kedvelt szagú és ízű csalétkekbe rejtik, így juttatva az állatba az oltóanyagot.

Ilyen táblákkal jelzi a HÉBIH az oltási területeket. (Fotó: MTI/H. Szabó Sándor)

Most 820 ezer adag vakcinát juttatnak ki Kecskemét 50 kilométeres körzetében, döntő hányadát repülőgépekről. Szigorú előírások szerint, precízen tervezett útvonalakon haladva szórják szét a csalétkeket. A kijelölt terület minden négyzetméterére átlagosan 20 adag csaliba rejtett vakcina kerül. Kivételt képeznek a települések, a folyók és tavak, a közutak és a vasutak – mondta el a hivatal szóvivője, hozzátéve ahol nehézkes vagy lehetetlen lenne repülőgéppel szétteríteni a szert, ott kézzel helyezik ki. Ilyen a Balaton környéke, vagy a repülési tilalom alatt álló területek.

Bemerészkednek a városba

Reméljük, a vörös négylábúak megtalálják az erdőkben elhintett csalifalatokat, a rókák ugyanis nemcsak a vadonban, a városokban, a lakott területeken is szívesen portyáznak. Ezt bizonyítja az alábbi videó is amely a múlt héten készült Tatabányán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik