A tehetetlen várakozás és a félelem a legrosszabbtól hamar a legmélyebb lelki válságba taszította az X-Faktor hétvégi válogatóján feltűnt énekest. “Teljesen megrogytam. Hosszú hónapokig foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata, nem tudtam szabadulni tőle. Folyton csak az járt az eszemben, mit csinálhatnék? Nem értettem, mit tettem huszonhárom éves koromra, ami miatt ez történik velem. Hosszú esték voltak, rengeteget beszélgettem az édesanyámmal. Össze voltam törve, de ő végig támogatott, azt mondta, ha ő a sok nehézségen átmenve ott áll előttem hatvankét évesen, akkor én is össze kell hogy szedjem magam. Ő volt az, aki megmentett… Na meg egy daganatos kislány, aki még nagyon fiatal, ismerem is, és látom, hogy küzd. Erőt adott” – árulta el a Blikknek Szabó Milán, aki várhatóan a héten kapja meg a szövettani eredményt. Akkor tudja meg, mivel kell szembenéznie. Addig is, a pszichológus szerint, a legjobb úton jár.
Szabó Milánt húgyhólyagdaganattal operálták, azt azonban egyelőre nem tudni, a szövettan milyen eredményt hoz: rosszindulatú-e a daganat.
Ajánlott videó
TÉVÉMŰSOROK
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Ázsia Expressz Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc ValóVilág 11 Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary ValóVilág 12 Ázsia Expressz 2024 Zsákbamacska The Floor - Csak egy maradhat
- 16:36 Gollamról készít új Gyűrűk Ura-filmet Peter Jackson
- 16:33 Kigyulladt egy családi ház Szolnokon, egy férfi bennégett
- 16:33 „Jelenleg nincs edzőkérdés Veszprémben” – reagált a kézilabdacsapat vezérigazgatója a szurkolói tüntetésre
- 16:29 Egy 40 éves féltékeny közmunkás végzett a párjával, majd magával Szamosújlakon, felkelő gyermekeik találták meg a véres holttesteket
- 16:25 Meztelen fotót posztolt magáról a terhessége kilencedik hónapjába lépő Jenna Dewan
- 16:15 A keddi tömeges fenyegetések után újabb két iskola felrobbantásával fenyegetőznek Szlovákiában
- 15:55 Mégis tart Ócsán önálló estet Koltai Róbert
- 15:55 Lenyűgöző fogadtatásban részesült a döntőbe jutott focicsapat
- 15:42 Görög Zita kocsijára kerékbilincs került az Adom a napom forgatása közben
- 15:28 A Momentumnál tagadják, hogy ők szivárogtatták ki a hangfelvételt a Kutyapárt pénzügyeiről
- 15:10 Hazájában sem veszik már komolyan a Budapesten fellépő, holokauszttagadó iráni exelnököt
- 15:06 Eljárást rendelet el a bíróság az MVM ellen a gázszámlákon szereplő összegek miatt
- 15:05 Így termesszünk okrát a kertben
- 15:04 Még 300 jelöltről kell dönteniük a helyi választási bizottságoknak
- 14:56 Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba
- 12:32 Magyar Péter reagált Gulyás személyeskedéseire
- 10:24 Gulyás Gergely: Jogsértés, hogy kiszivárgott az OMSZ esetlapja Magyar Péterről, folyik a vizsgálat
- 05:58 Hatmilliárdért vette meg az Erzsébet-táborokat működtető alapítvány az egymilliárdos állami támogatással megépült élményparkot
- 12:58 Sulyok Tamás pótolta Magyar Péter édesanyját az OBH-ban
- 06:25 Kínaiak takarták el a Gellért térre kitűzött tibeti zászlót
- 10:59 „Nem vagyunk dílerek, semmi illegálist nem csinálunk, mégis börtönbe csuknának” – itt a nagy magyar kannabiszper
- 13:17 Áder új járdát kapott a villája elé
- 09:24 Ezek voltak az angolérettségi feladatai
- 08:40 A határtól 1500 kilométernyire található célpontot talált el egy ukrán drón
- 09:46 Kegyelmi nyilatkozatot kért Karsai Dániel az új államfőtől