Szórakozás

Képtelen lazítani Törőcsik Mari

torocsik-mari(960x640)(6).jpg (törőcsik mari, )
torocsik-mari(960x640)(6).jpg (törőcsik mari, )

A hetvennyolc éves színésznő súlyos betegsége után is ugyanolyan nyughatatlan mind testben, mind lélekben, mint korábban volt.

Néha maga Törőcsik Mari sem érti, hogy honnan nyeri az energiáit, de hetvennyolc évesen sem tud, és nem is akar lassítani. Mert, amikor dolgozhat, kivirul, mint a bazsarózsa, és beszűkül számára a világ – eltűnnek a gondjai.

“Hat évtizede folyamatosan arra készítem fel magam, hogy a ’felvétel’ szó elhangzása után vagy a színpadra lépésem pillanatától elhagyjam minden bajomat, bánatomat és fájdalmamat.” – mondja a legendás színésznő.

Akinek esze ágában sincs úgy tenni, mintha nem érezné az idő múlását, és gyakran jól jönne neki egy kis lazítás, de az nem az ő stílusa. “Én nem tudok hosszasan a kertben ücsörögni, és közben nézni, hogyan nő a fű. Ha a velemi otthonomban vagyok, mindennap elmegyek a közeli boltba bevásárolni, majd áthívom a szomszédasszonyomat, akivel együtt készítjük el az ebédet. Ha pedig a teendők végére érek, körbejárom a házat, és összeírom, milyen javításokra lesz szükség a közeljövőben” – árulta el Törőcsik a Story magazinnak.


Fotó: Népszava

Ajánlott videó

Olvasói sztorik