Szórakozás

Bagi Iván: „Hatalmasat csalódtam Nagy Feróban”

A Beatrice frontembere annyira megsértődött a Bagi-Nacsa páros legutóbbi, róla szóló paródiáján, hogy az utolsó pillanatban lemondta a humoristapáros meghívását.

A Szálka hamarosan visszatér az M1 képernyőjére, és bár meghívást kapott, információink szerint Nagy Feró nem lesz a műsor vendége. Pedig Bagi Iván és Nacsa Olivér úgy tervezték, az október harmadikán induló adásba a Beatrice frontemberét is meghívják.

“Valóban, az utolsó pillanatban visszamondta a meghívásunkat Nagy Feró. Amikor az Ének Iskolája mintájára a nyári szünet előtt megcsináltuk a Vének Iskoláját, Nagy Ferót erőszakos öregembernek ábrázoltuk. A paródia műfaja erről szól, és azt gondolom, csak az igazán nagy egyéniségekről készülhetnek paródiák. Feró azonban annyira megsértődött, hogy valóban lemondta a szereplést az utolsó pillanatban. Az ominózus műsor után én írtam neki többször is, és telefonon is kerestem, elnézést kértem tőle, de ő nem reagálta a megkeresésemre. Nagyot csalódtam benne, úgy érzem, azzal, hogy szóba sem áll velem, semmibe vesz és megaláz. Arról nem is beszélve, mekkora problémát okoz, hogy visszamondta a szereplést az utolsó pillanatban, ráadásul nem is személyesen, hanem a fián, azaz a menedzserén keresztül. Volt már olyan vendégünk a műsorban, aki megsértődött a paródiánkon, de sikerült mindenkivel tisztázni a félreértést. Korda Gyuri bácsiék pedig egyenesen örültek neki, hogy kifiguráztuk őket, mert azt mondták, tulajdonképpen nekünk köszönhető, hogy újra felfedezték őket” – mondta a Hír24 megkeresésére a Bagi Iván.

Természetesen kerestük az üggyel kapcsolatban Nagy Ferót is, akit azonban nem sikerült elérnünk.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik