Szórakozás
Nagy Feró (Nagy Feró)

Botrányos hanganyag Nagy Ferótól

A Beatrice frontembere legújabb lemezén újraértelmezte a Fagyi című számot. A felvételen úgy hallatszik, hogy puncs helyett pu*ciról énekel.

Korábban a témában:

A Hír24 információi szerint a trágár kifejezések miatt komoly kételyek támadtak Nagy Feró új lemezének kiadása körül. A Story magazin mellé csomagolt, 10 számot tartalmazó korongon a Fagyi és a 8 óra munka című dalok sajátos, 18 éven felülieknek szóló feldolgozását kifogásolták a kiadó illetékesei.

Nagy Feró (Nagy Feró)Fotó: Berecz Valter / Hír24

“Kicsit selypítek, és valószínűleg ezért érthették félre. Az a szöveg, hogy a ‘puncs is nagyon kell’, én viszont ezt nem tudom kimondani rendesen, és úgy énekeltem, hogy a “punc-is nagyon kell’. Emiatt volt a félreértés. Szóltak, hogy javítsuk ki, de ezt nem tudtuk megtenni, pont a beszédhibám miatt” – mondta a maga modorában a Hír24-nek Nagy Feró, akit a 8 óra munkában található káromkodás miatt is elővettek.

“A dalban szerepel, hogy ‘kib…ott világ’. Azt mondták, hogy ezt sípoljuk ki, de én mondtam, hogy ebbe nem egyezem bele, hiszen így énekeljük már vagy huszonöt éve. Saját magamat meg csak nem fogom cenzúrázni” – tette hozzá Feró.

A sztármagazin mellé csomagolt cédé végül az eredeti formában jelenik majd meg augusztus 22-én, csütörtökön. Az eredeti tervekhez képest egyetlen változtatással: feltüntetik rajta, hogy a dalok “szókimondóak”.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.