Szórakozás
hoseg(960x640)(4).jpg (hőség)

Heves zivatarokkal és viharos széllel jön a lehűlés

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2013. 08. 08. 18:57

Péntekre a hőségen kívül már a várható heves zivatarok, viharos szél és felhőszakadás miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Pénteken a napi középhőmérséklet északnyugaton 25 és 27 fok között, másutt 27 és 30 fok között valószínű. Ennek nyomán 17 megyében és a fővárosban továbbra a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetés, de Győr-Moson-Sopron és Vas megyében már csak citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben.

Egy hidegfront hatására várhatóan délutántól a Dunántúl középső megyéiben, illetve északnyugati harmadában néhol, majd estétől, késő estétől a Dunántúlon egyre nagyobb számban alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket helyenként viharos (óránkénti 60-75 kilométeres) szél, jégeső, felhőszakadás kísérhet. A délutáni óráktól a Dunántúlon olyan heves zivatar is kialakulhat, amelynek során nagyobb méretű jégdarabok hullhatnak, s a legerősebb széllökések erőssége az óránkénti 90 kilométerest is meghaladhatja.

A heves zivatar és a felhőszakadás miatt a fővárosra és 9 megyére (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Vas, Veszprém, Zala) elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. A viharos széllökések miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megyére adtak ki ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést. Az előrejelzés szerint pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet általában 17 és 24 fok között, keleten néhol 17 fok alatt várható. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 33 és 39 fok között, északnyugaton 30 fok körül alakul.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.