A Sziget fesztiválon megépített közép-európai űrkiképző központban hat ország 51 jelöltje verseng azért, hogy nemzete legjobbjaként, decemberben ott lehessen a floridai űrtáborban, ahol is kiderül, ki lesz az a 23 szerencsés, aki AXE illatszergyártó cég kampányának keretében 60 perces repülést tehet a világűr peremén. A cég felhívására Magyarországról több mint 5000 jelentkeztek, közülük 14-en kerültek be a most induló programba, A csapat egyetlen magyar hölgy tagja a Sziget fotópályázatán jutott be a legjobbak közé.
A nemzetközi csapat ma, a kampány hazai szakértőjével, Farkas Bertalannal a kecskeméti repülőbázisra látogatott, ahol is különböző orvosi vizsgálatoknak vetették alá az asztronauta-jelölteket.
Forrás: AFP
– Az első magyar űrhajós a héten további izzasztó feladatok elé állítja a nemzetközi és magyar űrutazójelölteket, hiszen a tengerentúli űrtáborba minden ország – így hazánk is – csak egy nomináltat küldhet. A szerencsés magyar kilétére augusztus 10-én, a Szigeten derül fény, úgy ahogyan a további 5 ország legjobbjait is itt hirdetik ki – közölték a szervezők az MTI-vel.
A világűrbe vágyó fiataloknak csütörtök délelőtt a Hajógyári-szigeten elméleti teszteket kell kitölteniük, majd délután városnézésre indulnak Farkas Bertalan és Kiss Ádám társaságában. A pénteki pihenőnapot követően szombat délelőtt további fizikai próbatételeket kell sikeresen teljesíteniük ahhoz, hogy estére kiderülhessen, ki az, aki nemzete legjobbjaként elutazhat az orlandói űrtáborba.