Szórakozás

Hollywoodi nagyágyúk bandáztak Budapesten

Budapesten járt az ausztrál színész, Russel Crowe és Brett Ratner, a Herkules rendezője. Utóbbi rendszeresen ebédel együtt Szabó Istvánnal, és Orbán Viktorral is pózolt már közös fotón.

“Hol járok? Egy tipp: nem Londonban” – ezzel a szöveggel osztott meg egy fotót a budapesti Erzsébet téren álló óriáskerékről az ausztrál világsztár a mikroblogon – vette észre a hvg.hu.

„Óriási megtiszteltetés, hogy eltölthettem egy napot Budapesten. Életemben először láttam a Dunát. Gyönyörű hely, és az emberek is nagyon barátságosok” – írta egy későbbi posztjában a színész.

Az Origo olvasójának fotót is sikerült készítenie Crowe-ról, amint Brett Ratnerrel, a Herkules rendezőjével beszélget egy Arany János utcai aszfaltbontás mellett, majd vacsorázni indulnak egy közeli étterembe. A portál egy másik bennfentes informátora pedig azt is tudni véli, hogy az Oscar-díjas színész Ariel Vromen (The Iceman) rendezővel is találkozott Budapesten, aki a következő filmjéhez keres éppen helyszíneket Magyarországon.

Rattnerről egyébként még azt is sikerült kinyomoznia az olvasóknak, hogy a rendező rendszeresen bandázik együtt Szabó Istvánnal, a Mephisto és A napfény íze alkotójával, valamint közös fotón pózol Orbán Viktorral.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik