Szórakozás

Michael Jackson 1 milliárd dollárt kapott volna

Michael-Jackson(1)(960x640).jpg (Michael Jackson)
Michael-Jackson(1)(960x640).jpg (Michael Jackson)

223 milliárd forintot kereshetett volna Michael Jackson, ha halála előtt végigcsinálja a tervezett világkörüli koncertturnéját.

Jackson édesanyja által a koncertszervező cég ellen indított per hétfői tárgyalási napján egy szakértő arról beszélt, hogy amennyiben Jackson This Is It elnevezésű turnéjának előadásaira drágább jegyeket kínáltak volna, akár 1,5 milliárd dollárra is rúghatott volna a bevétel. A szakember elmondta, hogy számításait konzervatív becslésre alapozta. Mint hozzátette: ha Jacksonnak hosszabb élet adatik, 37 hónapos, 260 koncertből álló turnét csinálhatott volna végig.

Az alperes AEG Live koncertszervező ügyvédje, Sabina Strong vitatta a szakértő állítását arra hivatkozva, hogy Jackson életében sohasem volt példa ilyen hosszú turnéra, ráadásul a This Is It előtt több mint egy évtizedig nem is turnézott. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a sztár meglehetősen költekező életet élt.

A szakember tanúvallomásával Jackson bevételi lehetőségeit akarták demonstrálni az esküdtek előtt a Katherine Jackson által indított perben, amelyben az 50 esztendősen elhunyt zenész édesanyja, gyermekeinek gyámja az AEG Live felelősségét akarja bizonyítani Jackson tragikus halálában. Katherine Jackson szerint ugyanis a koncertszervező gondatlanul választotta ki Jackson orvosát, aki a turnéra való felkészülés során kezelte.

Fotó: Northfoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik