Szórakozás

Palácsik félrelépett?

Egyedül bulizott Andy Vajna menyasszonya a Balaton Soundon.

Meglepő fotósorozatot készített a Bors Andy Vajna menyasszonyáról, Palácsik Tímeáról. A lap szerint Damu exe nyíltan flörtölt több férfival, köztük Kásás Tamással, majd egy ismeretlen fiatalemberrel távozott, akivel együtt mentek be a szállodába, ahol Palácsik bérelt szobát.Timi a buli elején még a lapnak is nyilatkozott és megerősítette, hogy minden rendben van közöttük.

“A tizenkilenc éves húgomat hoztam el, mert érdekelte a fesztivál. Andy ma nem jött, de minden rendben van köztünk” – mondta Tímea a lapnak még a buli elején.

Fotó: Neményi Márton

Később azonban a lap szerint mámoros állapotban kezdett flörtölni több férfival is, akik közül az egyik haza is kísérte a szállodába és útközben többször is megálltak csókolózni.

Andy Vajnát is megkereste a lap, hogy megtudják, vajon mit szól menyasszonya szabados viselkedéséhez, ám a producer nem kívánta kommentálni az esetet.

Mint arról a BEST magazin beszámolt, a pár augusztusra tervezi az esküvőjét, méghozzá nem is akárhogy: igazi luxuslagzira készülnek, ahová olyan hollywoodi nagyágyúk is meghívást kaptak, mint Silvester Stallone, Arnold Schwarzenegger vagy Robert De Niro és a hírek szerint Antonio Banderas házában mondják majd ki a boldogító igent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik