Rózsa Sándor 1813-ban látta meg a napvilágot a szegedi Alsóvárosban. Apját, még gyermekkorában jószáglopásért felakasztották. Nem sokkal később édesanyját is elveszítette. Kezdetben próbált tisztességes életet élni, azonban korán rossz útra tért. Huszonhárom évesen került először csendőrkézre. Társaival ellopott két tehenet, amiért megbotozásra és másfél év fogságra ítélték.
A fiatal Rózsa Sándor 10 hónap után megszökött szegedi börtönéből. Ezt követően vált hírhedt bűnözővé. Rendszeresen rabolt ki tanyákat és utazókat a szegedi és a hódmezővásárhelyi pusztaságban. Több mint félszáz bűneset, rablások, gyilkosságok fűződnek a nevéhez. Nem egyszer hajtóvadászatot indítottak ellene, ám elfogni nem tudták. Az elvadult alföldi puszta, a szabályozatlan Tisza kiismerhetetlen, mocsaras-lápos ártere remek búvóhelyül szolgált a hatóságok elől menekülő betyárok számára.
Az élete nagy részét száműzetésben töltő Rózsa harminckét éves korában levelet írt V. Ferdinánd királynak, melyben – egy tisztességesebb életre tett ígéret mellett – amnesztiát kért az uralkodótól. Bécsben elutasították a kegyelmi kérvényt, pedig azt állítólag maga Kossuth Lajos vitte fel a császárnak.
Később aztán megkapta az áhított kegyelmet. Méghozzá a későbbi kormányzótól, Kossuth Lajostól, 1848 októberében. Ennek fejében Rózsa vállalta, hogy betyártársaival részt vesz a szabadságharcban. A Rózsa Sándor vezette 150 fős szabadcsapatot, kezdeti harci sikereik ellenére korán feloszlatták, mivel a bűnözőkből álló egységek, egy-egy győztes csata után a helyi parasztokat is kifosztották.
Rózsa Sándor a szabadságharc leverése után megpróbált, a világtól elbújva új életet kezdeni, mígnem 1857-ben a csendőrök – a fejére kitűzött magas vérdíjnak és egy egykori bajtárs árulásának köszönhetően nyomára nem bukkantak. Az uralkodó nem akart belőle mártírt kreálni, így nem végeztette ki. Életfogytiglani börtönt kapott; a mai Csehország területén található Theresienstadtban börtönözték be. A kiegyezés utáni általános amnesztia idején szabadult.
A szabadulását követően, visszatért az Alföldre, és a betyár élethez. Az ekkor már 55 éves „betyárkirály” soha nem látott népszerűségnek örvendett a parasztok körében, a bűnözéssel azonban nem hagyott fel. Nem sokkal a szabadulását követően társaival egy vonatot akart kirabolni Kistelek mellett, oly módon, hogy a síneket felszedték, majd a kisiklott vonatot megrohamozták. A szerelvényt azonban katonák őrizték, akik azonnal tüzet nyitottak rájuk. Rózsa Sándor is megsérült a harcban, nem sokkal később pedig újra elfogták.
Az ítélet négy évvel később született ellene. Bár az ügyész halálbüntetést kért, a bíró ismét életfogytiglani börtönre ítélte. Az idős ember már nem kísérelt meg szökést. A szamosújvári börtönben halt meg 1878-ban.
