Szórakozás

Meghosszabbíthatják Damu Roland büntetését

Damu-Roland(210x140)(3).jpg (Damu Roland)
Damu-Roland(210x140)(3).jpg (Damu Roland)

Ősszel újra bíróság elé kell állnia a színésznek Palácsik Tímea megveréséért.

Az elmúlt bő egy évben Damu Roland talán megbarátkozott a gondolattal, hogy éveket rács mögött kell töltenie, de azzal aligha, hogy talán túlóráznia kell. Az sem kizárt, hogy néhány héten belül újra találkozik volt menyasszonyával, Palácsik Tímeával, a Bors ugyanis megtudta, rövidesen újabb tárgyalássorozat következik a lány megverésével kapcsolatban. Ha ismét bebizonyosodik Damu a bűnössége, meghosszabbíthatják a börtönbüntetését.

Fotó: TV2

A vádirat szerint a színész még 2010 januárjában rugdosta meg barátnőjét, majd rávette, hogy az orvosoknak mondja azt, el­esett a biciklivel. Damu a korábbi nyilatkozataiban kitartott amellett, hogy Timi biciklivel bukott. Az ügyet azért emelték ki a Damu ellen korábban lezajlott büntetőeljárásból, mert a színészt és ügyvédjét elfelejtették értesíteni a vádkiterjesztésről, azaz a tárgyalásig nem lett volna idejük felkészülni a védelemre.

Hogy jól járt-e így a nemi erőszak és súlyos testi sértés miatt jogerősen négy és fél év börtönre ítélt színész? Majd ősszel kiderül a bíróságon!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik