Szórakozás

Hiába az ítélet, Kaszás Géza nem fizet

Lassan egy hónap telt el azóta, hogy a magyar bíróság jogerős ítéletében kimondta: Kaszás Géza köteles kifizetni filmje rendezőjének, ám ő a füle botját sem mozdítja.

Mint megírtuk, Kaszás Géza nem fizette ki teljesen az általa jegyzett, Igazából apa című film rendezőjének gázsiját, mivel Novák Emil szerinte nem vett részt az utómunkálatokban. A szakember azonban másképp emlékszik, és egy hónapja a bíróság is neki adott igazat, így Kaszásnak most mindennel együtt három millió forintot kellene átutalnia Emil számlájára. Ez a pénz azonban még mindig nem érkezett meg hozzá, és a Balázs Béla-díjas rendező szerint már nem is fog.

Fotó: archív

“Sajnos lassan egy hónappal a bírósági döntés után azt tudom mondani, hogy nem történt semmi előrelépés az ügyben. Nem kaptam meg a pénzt, és hiába küldtünk Kaszás Gézának, illetve az ügyben érintett cégének többször is felszólítást, hogy tegyen eleget a bírósági ítéletnek, nem történt semmi. Számomra ez rettenetesen elkeserítő, főleg azok után, hogy ez a film egy államilag támogatott mozi volt, komoly, előre megszabott költségvetéssel, amelyben az én rendezői gázsim is szerepelt tételként. Így ennek az összegnek meg kellene lennie valahol, hiszen el kellett vele számolni” – jelentette ki a Blikknek Novák Emil, aki szerint a szomorú az, hogy ezzel Kaszás Géza azt üzeni a világnak, hogy bármilyen szerződés és aláírás semmis.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik