Belföld

Kaszás Géza nem bánta, hogy párbajra hívták

Kaszás Géza színművész pontosan tudja, milyen egy profi szakács mellett dolgozni, és azt is, hogy mitől válik egy séf legyőzhetetlenné.

Igazi gasztroháború zajlik a DoQ csatornán, ugyanis péntek esténként 4 sztárséf – Martin Blunos, Judy Joo, Sanjay Dwivedi és Tom Aikens – verseng a mindenre elszánt amatőrökkel, akiknek feltett szándéka, hogy megmutassák, képesek legyőzni akár a legjobbakat is. A csata vezetője, az „Elnök” azzal nehezíti meg a küzdelmet, hogy kiválaszt egy speciális hozzávalót, amelyből az összecsapás során a két félnek el kell készítenie a finomságokat. Az étkeket végül egy csapat ételkritikus zsűrizi.

Kaszás Gézának sem idegen ez a helyzet, hiszen évekkel ezelőtt Kovács Lázár szárnysegédjeként volt lehetősége belekóstolni nem csak a finomabbnál finomabb ételekbe, de a séfszerepbe is. Sőt közösen vezettek egy hasonló főzőpárbajt, ahol nem csak háziasszonyok és hobbiséfek, de valódi profik is harcba szállhattak.

„Bárki kihívhatott minket, nem volt előírva, hogy ki jelentkezhetett, és éppen ettől volt igazán izgalmas a műsor, amit a stúdióban és a tévéképernyők előtt ülő közönség is nagyon élvezett és szeretett. Érdekes, hogy a főételeket – legyen szó akár egy egyszerűbb, akár valami olyan nem mindennapi ételről, mint mondjuk a kaviár – szinte minden versenyző kifogástalanul elkészítette, a valódi nehézséget valamiért mindig a desszertek elkészítése okozta. Vagy az állag, vagy az íz nem stimmelt, így sokan elbuktak a harmadik fogáson” – idézte fel emlékeit a népszerű színész.

Kaszás Gézának a forgatások alatt szenvedélyévé vált a főzés, s az évek során egyre inkább tisztában lett azzal, hogy melyek is egy valóban kiváló szakács ismérvei.

„Azt gondolom, főzni sokan tudnak, de az igazán jó séf az, aki bátor és mer különleges dolgokba belevágni. A konyhaművészetben a legfontosabb a kreativitás. Megtanultam például, hogy nem a fűszerektől lesz csak különleges egy étel, hanem a többi alapanyag arányos egységétől. Ha erre odafigyel egy szakács, akkor helye van a legjobbak közt” – osztotta meg tapasztalatait Kaszás Géza, aki mostanában a legtöbb idejét a színészet mellett, lovaglással tölti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik