Szórakozás

Melegekkel buliztak az Éjjel-Nappal szereplői

Az Éjjel-Nappal Budapest szereplői, Kristóf, Hanna teljesen elfogadják a másságot. Nemrég még a Budapest Pride-on is részt vettek.

“Ez semmi másról nem szól, csak arról, hogy szeressük egymást. Mindenki egyenlő” – mondta a Fókusznak az Éjjel-Nappal Budapest macsója, Kristóf, aki szerint még az sem számított, hogy a felvonuláson kordonok vették körül őket.

A fiatal Hanna is szimpatizál a melegekkel, sőt azt mondta, hogy még a gyerekek is élvezhetnek egy ilyen rendezvényt.

“Mindenki önmagát adta és egyáltalán nem voltak gátlások” – tette hozzá Hanna.

Korábban megírtuk, hogy sosem voltak még annyian a budapesti melegfelvonuláson, mint idén. De a balhé most sem maradt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik