HIRDETÉS
Szórakozás

Hujber Feri: Ne ítélkezzen felettem senki!

Hujber (Hujber)
Hujber (Hujber)

A színész őszintén elmondta a véleményét a Hír24-nek a plágiumbotránnyal kapcsolatban.

„Sajnálom, hogy sok embernek csak az maradt meg az interjúval kapcsolatban, hogy megvettem a bizonyítványomat és másoltam a szakdolgozatomat. Én sem török pálcát mások felett, így úgy gondolom, hogy engem sem kellene elítélni. Főleg akkor, ha a legtöbben nem tudják, hogy mit miért tettem” – mondta lapunknak a színész, aki arról is beszélt, hogy pontosan miért másolta a szakdolgozatát.

„Azt a szakdolgozatot bármikor, akár most is meg tudnám írni, de egyszerűen így akartam tiltakozni a rendszer ellen. Pontosabban az ellen a szar ellen, amit négy éven keresztül színészképzésként előadtak. A színművészeti irattárában kikerestem egy ismeretlen lány szakdolgozatát és beadtam más címmel, mintha a sajátom lenne. Azt hittem, ki fognak rúgni, már fel is készültem erre, de nem így történt. Sőt, nagyon nagyon jól sikerült a szakdolgozatvédés” – állítja Hujber, aki mellett teljes mellszélességgel kiáll a szakma.

„Többen felhívtak és biztosítottak a támogatásukról. A művészetnek, sőt egyetlen szakmának sem kellene a papírokról szólnia. Ha az a cél, hogy papírt szerezz, akkor valamit nagyon rosszul csinálsz. Ha azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna, akkor elkaptál valamit az élet ízéből” – tette hozzá.

Hujber Feri válófélben lévő felesége, Cyntia pedig a StoryOnline-on védte meg a színészt.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

A Szoboszlai-sztori: “Vattában felnőtt gyerekből nem lesz világklasszis”
Hogyan készült a Szoboszlai Dominikról szóló könyv? Hogyan kell érteni azt a 10 ezer órát, amit az édesapa Szoboszlai Zsolt szerint bele kell tenni, hogy valakiből világklasszis focista lehessen? És megismételhető-e a sztori, vagy Dominik történetéhez a csillagok szerencsés állása is kellett? Többek között ezekről a témákról beszélgetett főszerkesztőnk, Pető Péter A Szoboszlai-sztori című kötet szerzőjével, a 24.hu munkatársával, Kálnoki Kis Attilával, valamint a szerkesztővel, Gazdag József író-újságíróval.
0 seconds of 1 hour, 50 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
Békemenet.mp4
00:05
00:00
1:00:50
1:00:50
 
Olvasói sztorik