Szórakozás

Bándy-gyilkosság: augusztusban lehet jogerős ítélet

Bandy-gyilkosa(1)(960x640).jpg (Bándy gyilkosa)
Bandy-gyilkosa(1)(960x640).jpg (Bándy gyilkosa)

Augusztus 28-án kezdődik a Pécsi Ítélőtáblán a Bándy Kata rendőrségi pszichológus megölésével vádolt Péntek László büntetőügyének másodfokú tárgyalása.

A Pécsi Ítélőtábla szóvivője szerint, ha nem lesz bizonyítási indítvány, amelynek a táblabíróság helyt adna, nem kizárt, hogy az ügyben már az első tárgyalási napon jogerős ítélet születik.


Megerőszakolta, megfojtotta Bándy Katát
Fotó: MTI

Az ügyészség a korábban tizenegyszer büntetett Péntek Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolja a pécsi rendőrségi pszichológus halálával összefüggésben. A vád szerint a 26 éves férfi tavaly július 8-án hajnali két óra után pécsi, Dugonics utcai lakása előtt szólította meg a születésnapi összejövetelről hazafelé tartó nőt, egy játszótérre kényszerítette, megerőszakolta, és közben, hogy ellenállását megtörje, megfojtotta.

Péntek László beismerte a gyilkosságot, de tagadta, hogy a nőt brutálisan bántalmazta és megerőszakolta volna. Azzal védekezik, hogy Bándy Katával már hetekkel a tett előtt megismerkedett, sőt intim kapcsolatba került. Vallomása szerint azért fojtotta meg, mert indulatba jött, mivel a nő nem vállalta fel a kapcsolatukat.

A férfit a Pécsi Törvényszék áprilisban tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta, tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kötelezte mintegy 12,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

A bíróság a férfi bűnösségére az ő részbeni beismerő vallomásából, a hazugságvizsgálat, az áldozat körme alatt és a táskáján talált DNS-minták vizsgálati eredményeiből, szakértők, tanúk vallomásaiból, továbbá köztéri, benzinkúti kamerák felvételeiből következtetett.

Az ügy a vádlott és védőjének enyhítésre vonatkozó fellebbezése okán került a Pécsi Ítélőtáblára. Tóth Sándor elmondta: a hallgatóságnak 30, az újságíróknak 35 helyet tartanak fenn a tárgyalóteremben. A nagy érdeklődésre való tekintettel a sajtó munkatársainak belépése regisztrációhoz kötött.

Anyagainkat a Bándy-ügyről itt olvashatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik