Közélet

Élete végéig börtönben marad Bándy Kata gyilkosa

p(1)(960x640)(1).jpg (p. lászló)
p(1)(960x640)(1).jpg (p. lászló)

A bíróság P. Lászlót bűnösnek találta emberölésben és kifosztásban is. Mint többszörös visszaesőt, tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte és tíz évre eltiltotta a közügyektől.

Az ügy tárgyalása február 18-án kezdődött a Pécsi Törvényszéken. A per kezdetén a vádlottat is szerették volna szóra bírni, de nem akart szóbeli vallomást tenni. Korábbi vallomását olvasták fel, annak is az utolsó verzióját. A férfi ugyanis ehhez tartja magát, történetesen, hogy ismerte a lányt, mi több, randevúzott is vele néhányszor, még szexuális kapcsolat is volt köztük. Utolsó találkozásukkor összevesztek, a vita hevében ölt. Állítja, azért lett dühös, mert a lány nem vállalta fel a kapcsolatukat. Mindezt csak azért titkolta egy ideig, mert a rendőrök megfenyegették. Nyilvánvaló, hogy ezzel a verzióval azt szeretnék – ügyvédjével – a bíró előtt bizonyítani, hogy nem aljas indokból, hanem hirtelen felindulásból ölt.

14:00 A bíró nem vette be a mesét

Hosszan sorolta, milyen vallomások, bizonyítékok szóltak P. László története ellen. Ezek szerepelt többi közt, hogy Bándy Kata nem Kati, ahogy a vádlott nevezte, de a legerősebb cáfolat az volt, hogy Bándy Kata nem is volt Magyarországon akkor, amikor P. szerint megismerkedtek. A bíró szerint semmiféle kapcsolat nem volt az elítélt és a sértett között korábban. A gyilkos a bíró szerint becserkészte áldozatát, hogy megerőszakolja. Egyre agresszívabban és agresszívabban közeledett. A férfi és védője enyhítésért fellebbezett, az ügyész és a sértetti képviselő tudomásul vették az ítéletet. Az ítélet tehát nem jogerős, az ügyet felterjesztették a Pécsi Ítélőtáblának. A percről percre tudósításunk ezzel véget ért.

13:10 Rezzenéstelen arccal hallgatja az ítéletet

A bíróság a vádlottat bűnösnek találta emberölésben és kifosztásban is. Mint többszörös visszaesőt, tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte és tíz évre eltiltotta a közügyektől. Ha ez az ítélet jogerőre emelkedik, P. László soha többet nem lehet szabad.


Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Egyébként ahogy a teljes tárgyalás alatt, úgy az élete hátralevő részét alapvetően megváltoztató ítélet kihirdetése után sem mutatja ki érzelmeit. Ugyanolyan rezzenéstelen arccal, maga elé meredve ül, mint eddig végig. Talán néhány nagyobb levegőt vett.

12:10 A gyilkos nagyon bánja

“Bocsánatot szeretnék kérni a családtagoktól” – kezdte az utolsó szó jogán a beszédét P. László. Azt mondta, pszichológushoz is jár amiatt, hogy nem tudja magát rendesen kifejezni, ezért is tűnhetett rezignáltnak a tárgyalás alatt. P. Lászlót korábban többen elég manipulatív személyiségnek írták le, nem tudni, hogy mennyire őszinte a beszédében. Néhány mondatot mondott csak, legtöbbször azt, hogy sajnálja. Azt állítja, nem tudja túltenni magát azon, amit tett. “Nagyon sajnálom, nagyon bánom, bocsánat mindenkitől, aki ismerte őt” – zárta vallomását. Ítélethirdetés 13 órakor, addig szünet.

12:10 És akkor jön a hirtelen felindulás

Az ügyvédnő nem igazán foglalkozik azokkal a dolgokkal, melyeket bizonyítékok támasztanak alá. Azzal érvel, hogy a vádlott valamilyen lelki dolog miatt megbántva érezte magát, és azért követte el a bűncselekményt. Vagyis nem aljas indokból, előre kitervelten, „csupán” hirtelen felindulásból. A tanúk szerint sötétnek, félelmetesnek leírt környék az ügyvéd szerint jól kivilágított, biztonságos városrész. Bándy Kata pedig csak azért térhetett le az útjáról, mert találkozni akart valakivel. Arra a felvetésre, hogy a vádlott ismerősei nem tudtak a nővel folytatott kapcsolatáról úgy reagált: “Ezen mégis mit mondott volna el a barátainak?”

11:55 Márait idézi a vádlott ügyvédje

Az ügyvéd eddig talán egyszer szólalt meg a tárgyalás során. Most azt elemzi, miért kavart ilyen nagy port ez az ügy. Véleménye szerint a sértett és a vádlott nagyon eltérő társadalmi státusza lehet a dolog nyitja. Solymos Sára ezután Márait idézi a sorsról, trükkökről beszél, és arról, hogy a tanúk vallomásai csak áttételesen kapcsolódnak az ügyhöz. Az ügyvéd két csoportra osztja a tanúkat: az egyikbe a hasznos, a másikba a haszontalanok kerülnek.

11:45 A sértetti ügyvéd is súlyos büntetést kér

A sértetti ügyvéd beszéde kezdődött. Ő azt kéri a bíróságtól, hogy aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és kifosztás bűntettében ítélje bűnösnek P. Lászlót a bíróság.

11:35 Az enyhítő körülmények nem enyhítenek

Enyhítő körülményként merülhetne fel, hogy a vádlottnak kiskorú gyereke van, ugyanakkor munkahelye nem volt, tehát fizetést sem kapott. Így ez a lehetőség nem vehető figyelembe. Enyhítő körülmény lehetne a beismerő, illetve részbeni beismerő vallomása, és a megbánó magatartás. Feltáró jellegű vallomásról nem beszélhetünk, mert a tanúk és a szakértői vélemények mást mutatnak. A vallomások változatása a felelősség alól való kibúvást célozza. Például hogy a vallomása szerint közte és a nő között intim kapcsolat volt. Ami beigazolódott, hogy hazugság. Az ügyész szerint a vádlott nem mutat megbánó magatartást, az egész tárgyalást mereven, csöndben ülte végig. Egyszer volt hajlandó nyilatkozni, akkor is csak röviden. Az ügyész azt indítványozta, hogy P. Lászlót, mint többszörös visszaesőt életfogytig tartó fegyházra ítélje a bíróság, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét zárja ki. Egy perc szünet következett.

11:30 Pillanatra megakadt a tű

Az ügyész monoton hangját megtörte egy pillanatra, amikor többszöri nekifutásra sem sikerült kimondania az indíték szót. “Az indi, indé, ind… okát nem adta”. És folyik tovább a vádbeszéd.

11:25 Végighallgatni a szörnyűséget

Az áldozat édesapja először hallgatja végig, hogyan bántalmazták a lányát, illetve, hogy a szakértők pontosan mit találtak a holttesten. A nemi erőszakra utaló megállapításokat nem részletezte az ügyész, csak utalt a szemérem elleni erőszak kísérletére.

11:00 P. László nem szavahihető, azaz hazudik

A szünet után az ügyész adja elő a perbeszédét: arról beszél, hogy a vádlott többször is ellentmondásba került a saját vallomásával. Véleménye szerint „P. László nem tekinthető szavahihetőnek”, és vallomásaiból csak azon részek vehetők figyelembe, amiket a tárgyi bizonyítékok alátámasztanak. Ilyenből azonban nem sok van.

11:50 Szusszanásnyi pihenő

Végül egy híváslisták alapján készített kapcsolati hálót mutatott be a bíró, ez egy több A/4-es lapból összerakott, nagyon hosszú ábra. Közepén P. László szerepel, körülötte azok neve, akikkel tartotta a kapcsolatot. Az iratismertetést hallva sem az ügyésznek, sem az ügyvédnek nem volt kérdése. Ezután öt perc szünetet rendelt el a bíró, végre másfél óra után mindenki megmozgathatja a végtagjait.

10:45 A meztelen nők és a poligráf

Az iratismertetés közben kiderült, hogy több ember is vállalta a poligráfos vizsgálatot, a vádlott is. Tőle többi közt azt kérdezték, hogy ő ölte-e meg a nőt. A válasz igen volt, a gép jelezte, ez az igazság. A vádlott telefonját megvizsgálva meztelen nőket ábrázoló fotók kerültek elő. Bándy Kata számítógépén a 2011. októbertől forgalmazott összes üzenet és minden adat szerepel a becsatolt anyagok között. Semmit nem találtak, amit a vádlottal összefüggésbe hozható.

10:30 Operatőr kontra teremőr és a lámpaoltás

Időközben a terembe lépett egy operatőr: olyan hevesen nyitotta ki az ajtót, hogy majdnem kirántotta a kilincset fogó teremőrt. A médiamunkás egy perccel később tovább fokozta a helyzetet, ugyanis elhagyta a tárgyalót. Lehet, hogy rossz helyre nyitott be. A bama.hu azt írja, hogy a teremben a bíró monoton beszéde álmosító, de a média izgágasága azért fenntartja a figyelmet. Az egyik stáb tagja például véletlen lekapcsolta a villanyt.

10:15 Az iratismertetés következik, a bíró haladni szeretne

A bíró finoman jelezte a feleknek, hogy csak a lényeges iratokat ismertessék. “Természetesen kérhetik a felolvasást, de akkor valószínűleg a jövő év végéig itt leszünk”– súg az érintetteknek, hogy mi az irányvonal. Végül mindkét fél csak a lényegi iratok ismertetését kérte.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

10:00 A látók és a brazil drótposta

„Csokorra való fantazmagóriát” osztott meg a bíró, utalva arra, hogy pont annyira hiteles a CD tartalma, mint amilyen leveleket eddig kapott. Volt, aki Brazíliából bombázta a bíróságot e-mailekkel, megemlítve a miniszterelnököt is. Az illető azt kérte, hogy Pécs összes lakosának mozgását ellenőrizzék a műholdakon keresztül. A bíró azt is elárulta, hogy látók is írtak neki, valaki például a látópálca segítségével, a híradót nézve állapította meg, hogy Bándy Kata Debrecenben van. Egy másik szerint – egy múltbéli szerelmi ügy miatt – egy körszakállas férfi vitte el Bándy Katát. És még sokan mások.

9:45 Nem tudni, ki beszél, de alpári a stílusa

A mobiltelefonos beszélgetést a hívott fél rögzítette. A felvétel rossz minőségő, a stílus kritikán aluli. Néha olyan foszlányokat elkapni, hogy „liberális hülye picsa”, „cigányokkal való bánásmód”, de alapvetően szinte teljesen érthetetlen a szöveg. A telefonáló azt állítja, hogy ő látta utoljára életben a sértettet. A tárgyalóterem hallgatósága értetlenül forgolódik, Bándy Kata apja és a volt vőlegény karba tett kézzel, a bírót nézve hallgatja a felvételt. P. László is ezt teszi. „Majd az ítéletben reflektál a bíróság erre az úgynevezett bizonyítékra” – zárta a bíró.

9:35 Az a bizonyos titkos CD

A bíró hosszasan érvelt amellett, hogy milyen szakmai döntések kellettek ahhoz, hogy úgy döntsön, lejátsszák a sokat emlegetett CD-t, melyen valaki alpári stílusban nyilatkozik a sértettről és a vádlottról. A bíró szerint a sajtóban titkos felvételként emlegették a felvételt, melyet, ha a kegyeleti okokra, vagy más szempontokra hivatkozva nem játszanának le, akkor valóban titkosnak kellene titulálni, a tárgyalás azonban eddig is kifejezetten nyilvános volt. Tehát lejátsszák.

9:20 A rabolt értéket méregetik

Azt akarják kideríteni, hogy a sértett pénztárcája mekkora értéket képviselt. Az exvőlegény azt mondja, a sértettnek több pénztárcája is volt, de nem tudja, hogy ezek mennyibe kerülhettek. A kárszakértő kétezer forintban állapította meg a pénztárca értékét. A vádlott szerint ez reális. Azt számolják össze, hogy a vádlott a sértett kirablásakor nagyjából mekkora értéket vett magához. Kérdés, hogy az eltulajdonított LG mobiltelefon és a SIM-kártya mennyit ért.

9:15 A lány apja és vőlegénye újra egy teremben

Bándy Kata apja először hallgatja végig a tanúvallomások egy részét, igaz, csak röviden, ahogy a bíró pár perc alatt ismertette. Az áldozat édesapját tanúként idézte be a bíróság a tárgyalás első napján, a többi napon távol maradt. A volt vőlegény az összes tárgyalási napon jelen volt a bíróságon, az ítélethirdetés napján is kérdezte őt a bíró, Bándy Kata pénztárcájának körülbelüli értékéről.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

9:00 Megkezdődött a tárgyalás

A Velvet.hu azt írja, hogy a bíró első körben összefoglalta az előző tárgyalási nap eseményeit, majd megkérdezte a feleket, hogy szeretnék-e, ha valami mást is ismertetnének. Nem kérték.

Az ügyészség szerint a férfi lakása előtt szólította le a lányt, szexuális ajánlatott tett neki, ám áldozata visszautasította. Valószínűleg félt attól, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, így nem mert felmenni a lakására,tovább sétált, remélve, hogy járókelőkkel találkozik. A gyilkos elhatározta: mindenképpen közösülni fog vele, ezért utána indult, majd egyszer csak megragadta, felszólította, hogy ne kiabáljon, és a közeli játszótérre vezette. Katának ekkor még sikerült kiszabadítania magát, és megpróbált elmenekülni. P. László azonban utolérte, a földre teperte, megerőszakolta, és – hogy megtörje ellenállását – táskájának vállszíjával megfojtotta a pszichológusnőt.

A férfi a holttestet egy közeli szakadékba gurította, miután magához vette a nő pénztárcáját és mobiltelefonját. A pénzt elköltötte, a telefont azonban megtalálták nála. Az ügyészség szerint P. László bűnösségét azonban nemcsak ez, hanem a vádlottnak a közösülés alatt szerzett, az áldozata védekezésére utaló sérülései, továbbá DNS-tesztek is bizonyítják.

Az ügyészség P. Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolja. P. László beismerte a gyilkosságot, de tagadja, hogy a nőt brutálisan megverte és megerőszakolta volna. Lapinformációk szerint nemrég új tanúk bukkantak fel, akik szerint valaki segíteni akart a fiatal lánynak, de ő elutasította a felajánlást.

Korábban valaki a börtönből írt levelet a bíróságnak, amelyben az áll, hogy P. László nem egyedül követte el a gyilkosságot. Részleteket azonban csak akkor mond, ha vádalkut kötnek vele, az eljárást pedig a továbbiakban a büntetés-végrehajtási intézetben folytatják le. A bíróság ezt a lehetőséget elutasította.

Egy másik, börtönbüntetését töltő tanú a bíróságon azt mondta: P. László egy autót ígért neki, amennyiben a bíróság előtt azt vallja, hogy látta őt Bándy Katával. Állítása szerint a vádlott elárulta neki, hogyan történt valójában a gyilkosság. A férfi szerint a vádlott egy ismerősével volt együtt aznap éjszaka, amikor a Ledina közelében észrevették Bándy Katát. Ki akarták rabolni, ezt el is kezdték, de megtalálták nála a rendőrigazolványt. P. László ismerőse ettől annyira megijedt, hogy megfojtotta a lányt. A vádlott hazugságnak nevezte a történetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik