Szórakozás

Ezrek a vásárhelyi strandon

Strandolo-(Hodmezovasarhely)(960x640).jpg (strandoló, strand, víz, medence, fürdő, )
Strandolo-(Hodmezovasarhely)(960x640).jpg (strandoló, strand, víz, medence, fürdő, )

Bárki ingyen strandolhatott ma Hódmezővásárhelyen a Magyar Úszás Napja elnevezésű országos programsorozat keretében rendezett sportnapon. Az esemény egybeesett a Gyarmati Dezső Sportuszoda fennállásának 10. évfordulójával.

Ezrek strandoltak ma ingyenesen a hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdőben. A Magyar Úszó Szövetség által rendezett Magyar Úszás Napja elnevezésű országos programsorozat vásárhelyi sportnapján ugyanis bárki ingyenesen részt vehetett. A vendégek közül 481-en a szövetség rekordkísérletéhez is csatlakoztak. A kezdeményezés célja az volt, hogy több hazai város összefogásával megdöntsék az egyszerre úszás világrekordját. Persze az úszómedencétől távolmaradóknak sem kellett unatkozniuk. Az úszóváltó mellett sportbemutatókkal, zenés programokkal is készültek a rendezvény helyi szervezői.

Az esemény egybeesett a Gyarmati Dezső Sportuszoda fennállásának 10. évfordulójával. A jubileum kapcsán a strand bejáratánál beszédet mondott Almási István polgármester, valamint Lázár János a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki elmondta, a városvezetés az uszoda további fejlesztését tervezi. Egy fedett gyermekfürdő és egy, az időseknek szánt élménymedence épülhet az uszoda mellé a közeljövőben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik