Szórakozás

Így mond köszönetet az Attraction

attraction(1)(210x140)(1).jpg (attraction)
attraction(1)(210x140)(1).jpg (attraction)

Új, másfél órás produkciójukat Magyarországon szeretnék bemutatni először.

Bár az Attraction győzelme után a brit sajtó attól volt hangos, hogy a Britan’s Got Talent tehetségkutató első díját elnyerő magyar látványszínház itthon lúzernek számított, ezt Szűcs Zoltán, a csapat vezetője nem így látja.

Zoltán a Heti Válasznak adott interjújában elmondta, hogy a csapat 2007-es Csillag születikben való szereplése csak az első lépcső volt a siker felé. Az Attraction vezetője az interjúban arról is beszélt, hogy bár sajtóinformációk szerint a tehetségkutató zsűrielnöke, Simon Cowell azt tervezi: a csapat új műsorát Las Vegasban mutatják majd be, ők előbb itthon, majd Nagy-Britanniában szerepeltetnék a másfél órás produkciót.

Szűcs Zoltán a döntőben látott Best of Britain címmel összeállított hazafias előadással kapcsolatban elmondta, hogy nem fricskának szánták a műsort. “Sokan felvetették, hogy magyar jelképekkel népszerűsítsük az országot, de úgy gondoltuk, egy ilyen gesztussal nagyobb tiszteletet tudunk kivívni Magyarország iránt a britekben, és így tudunk köszönetet mondani egy nemzetnek, amelytől rengeteget kaptunk” – tette hozzá.


Fotó: MTI

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik