Szórakozás

Havas megkövette Varga Miklóst trafikügyben

Havas Henrik (Havas Henrik)
Havas Henrik (Havas Henrik)

Az előadóművész a műsor végére felülvizsgálta korábbi véleményét.

Három trafik üzemeltetési jogát is elnyerte Varga Miklós előadóművész – mondta néhány hete Havas Henrik az ATV-n futó műsorában.Az énekes helyreigazítást kért, mert nem pályázott, így értelemszerűen nem is nyert egyetlen koncessziót sem.
Az ATV-nek küldött levelében az előadóművész azt is megírta, nem lát nagy esélyt a korrekcióra. Éppen ezért lepődött meg, hogy nem csupán helyreigazítást kapott Havas Henriktől, hanem meghívást is a szombat este látható adásba.
Varga Miklós – bár elmondása szerint többen azt tanácsolták, ne menjen be az „oroszlánbarlangba” – elfogadta a meghívást, és végül egy izgalmas, sokszínű beszélgetés alakult ki. Amihez persze a többi meghívott, Váradi Júlia, Murányi Marcell és Ádám Zoltán is hozzátették a maguk részét. Az ATV előzetese szerint a Havas a pályán című műsorban a trafikmutyi mellett szóba került a szociális temetés, Angelia Jolie drámai bejelentése, a magyar recesszió vége és Som Lajos politikai pályájának kezdete is, de az impozáns felcsúti stadion sem maradt ki.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik