Szórakozás

Siker! ByeAlex a döntőben!

Bejutott a Magyarországot képviselő ByeAlex és a Kedvesem című dal az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába csütörtökön este a svédországi Malmőben.

FRISS: ByeAlex a malmői verseny második elődöntőjében a 17 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a szombati 26-os döntő résztvevője.

A magyar énekes magabiztos, hibátlan produkciót nyújtott, amely a teltházas Malmö Arenában is tetszést aratott.

Az M1-en a helyszínről élőben közvetített elődöntőben ByeAlex tizenkettedikként lépett színpadra, és jól, tisztán énekelt (a versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene előre rögzített felvételről megy). Előadását a testvére, Amiizmus által készített háttérgrafikák kísérték, ByeAlex fekete bőrfelsőben és szürke sapkában énekelt, mögötte Wéber Helga vokálozott, mellette Kővágó Dániel gitáros volt a színpadon.

A Kedvesem című dal szövege – ahogy azt korábban az MTI-nek ByeAlex elmondta – egy életében megtörtént szituációról szól, abból az időből, amikor elhagyatottan élte mindennapjait. Az elhangzott változat egy remix, amelyet az eredeti sávokra Zoohacker (Palásti Kovács Zoltán) készített.

A tíz döntőbe jutott produkció listája nagyjából megegyezett a fogadóirodák többsége által favorizált tíz országgal, bár ByeAlexet kevesen várták a döntőbe. Szintén bekerült a fináléba az örmény Dorians, a román Cezar, az azeri Farid Mammadov, a finn Krista Siegfrids, a máltai Gianluca, az izlandi Eythor Ingi, a görög Koza Mosztra és Agaton Jakovidisz, a végső esélyesek között is emlegetett norvég Margaret Berger (dalának címe: I Feed You My Love), illetve a grúz duó, Nodi Tatisvili és Sophie Gelovani.

A teltházas Malmö Arenában látványos showműsor foglalta keretbe a 17 dalt. A nemzeti zászlókat lobogtató rajongók a sajtóközpontban is remek hangulatot teremtettek. Meghívott vendégként jelen volt a svájci Lys Assia, aki 1956-ban az első Eurovíziós Dalfesztivál nyertese volt Refrain című dalával.

A csütörtöki 17 elődöntősből a tíz továbbjutó úgy alakult ki, hogy egyrészt az érintett országok (valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Franciaország, Németország és Spanyolország) részéről pontozott egy ötfős szakmai zsűri (ez még szerdán este megtörtént), másrészt az utolsó dal elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők szavazhattak sms-eket küldve. A kettő kombinációja adta ki a tíz továbbjutót; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

A korábbi, keddi első elődöntőből a dán Emmelie de Forest, az orosz Gyina Garipova, az ukrán Zlata Ohnevics, a moldovai Aliona Moon, a litván Andrius Pojavis, a holland Anouk, az ír Ryan Dolan, a fehérorosz Alena Lanszkaja, a belga Roberto Bellarosa, valamint az észt Birgit került a döntőbe, amelynek kiemeltként tagja az Egyesült Királyság (Bonnie Tyler), Franciaország (Amandine Bourgeois), Olaszország (Marco Mengoni), a házigazda Svédország (Robin Stjernberg), Spanyolország (az ESDM) és Németország (a Cascada).

Az akusztikus és elektronikus popzenét egyaránt játszó ByeAlex (Márta Alex) azzal vívta ki a jogot az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételre, hogy március elején megnyerte a magyarországi válogatóversenyt, A Dalt Kedvesem című dalával. A 28 éves énekest idén jelölték Fonogram-díjra az év felfedezettje kategóriában.

Világszerte évente 100-120 millióan kísérik figyelemmel az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén a We Are One (Egyek vagyunk) szlogen jegyében zajló malmői versenyen 39 ország képviselői vesznek részt. A verseny szabályai szerint mindig az előző évi győztes ország a rendező, tavaly Bakuban egy svéd énekesnő, Loreen nyert Euphoria című dalával.

Magyarország a kilencvenes évek első fele óta vesz részt – kisebb-nagyobb megszakításokkal – az Eurovíziós Dalfesztiválon. A legjobb helyezést 1994-ben Bayer Friderika érte el, Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával negyedik lett Dublinban. Tavaly a Compact Disco Sound of Our Hearts című dalával a döntő 24. helyén végzett.

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA vagy az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.

Korábban:

Csütörtök este 21.00 órakor kezdődik az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntője. A műsort az MTV1 televízió is közvetíti.

A zsűrik – teljes titoktartás mellett – pontoztak is, ez adja a versenyzők értékelésének egyik felét, a másikat a tévénézők szavazatai: a csütörtöki második elődöntőben (ahogy az a keddi első etap során is volt) az utolsó dal elhangzását követő 15 percben lehet majd sms-ben voksolni, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik. A kétféle pontszám kombinációja alapján fog eldőlni, hogy a csütörtöki elődöntő 17 előadójából melyik tíz kerül a május 18-i fináléba. A 26-os döntőben az első elődöntőből a tíz továbbjutó és a hat kiemelt ország előadója már ott van.

A Magyarországot képviselő Kedvesem című dal (akárcsak majd a csütörtöki élő tévéadásban) 12-ikként hangzott el. ByeAlex hiba nélkül énekelt, előadását az előadó testvére, Márta Amarilla által készített háttérgrafikák kísérték, időnként a szöveg angol fordítása is megjelent. ByeAlex szürke sapkában, sötét bőrfelsőben volt, és hiba nélkül énekelt. A produkcióhoz sokat hozzáadott Wéber Helga vokálja: ő a tavalyi bakui versenyen a Compact Discóval már szerepelt. A csapat tagja Kővágó Dániel gitáros is.

“Nagyon igyekeztem, és hallom, hogy kívülről sokan jónak látták, szerintem viszont még mindig lehet jobb. Láttam, hogy a színpad előtt sokan álltak, akik ismerték a dalt, énekelték, és a szájmozgásukból azt vettem le, nem magyarok voltak” – fogalmazott ByeAlex az öltözőbe menet.

Hozzátette: bár a határon túli magyarok szavazatait a második elődöntőben csak Romániából várhatjuk, reméli, azok a tévénézők is voksolni fognak rá, akiknek itteni versenyzői szintén anyanyelven énekelnek.

A produkciók közül a norvég színekben induló Margaret Berger rockos száma, a cigányzene királynőjének tartott Esma és Lozano közös dala, valamint a dobra épülő bolgár kettős, Elica Todorova és Sztojan Jankulov száma aratott komoly sikert a helyi közönség körében, de sokan tapsoltak a dalfesztivál történetének korrekorderét, a 95 éves nagybőgős Emil Ramsauert felvonultató svájci Takasának, és a Marry Me (Végy feleségül) című száma végén színpadi partnernőt szájon csókoló finn énekesnőnek, Krista Siegfridsnek is.

Az Eurovíziós Dalfesztivált idén 58-ik alkalommal rendezik meg. A házigazda azért Malmö, mert tavaly a bakui versenyen egy svéd énekesnő, Loreen győzött Euphoria című dalával. A csütörtöki malmői elődöntőt és a szombati döntőt az M1 élőben közvetíti a helyszínről.

Az első Eurovíziós Dalfesztivált 1956-ban Luganóban a svájci Lys Assia nyerte Refrain című dalával. A legtöbb győzelem az íreké (hét, ebből három – 1992-1994 – zsinórban), ötször nyertek a franciák, a luxemburgiak, a britek és a svédek. Eddig 26 ország győzött Eurovíziós Dalfesztiválon.

Az eddigi nyertesek között számos akkori vagy későbbi világsztár volt, köztük az olasz Gigliola Cinquetta (1964), a luxemburgi France Gall (1965), az osztrák Udo Jürgens (1966), a brit Lulu (1969), a svéd ABBA (1974), az ír Johnny Logan (1980, 1987), svájci színekben a kanadai Céline Dion (1988), az olasz Toto Cutugno (1990) vagy a brit Katrina and the Waves (1997).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik