Szórakozás

Kórházba került Korda György

Egy budai kórház különszobájában kezelik, az ingadozó cukorszintjét próbálják beállítani.

Korda György titokban vonult kórházba, ott tartózkodására az intézmény dolgozói hívták fel az egyik napilap figyelmét. Az újságíró egyenesen a kórteremben látogatta meg az énekest. “Nincsen baj, megnyugtathatok mindenkit, aki értem aggódik, csak cukorkontroll miatt fekszem itt. Nagyon köszönöm az érdeklődést, jól vagyok” – mondta a Blikknek Gyuri bácsi, akinél nem túl régen egy rutinvizsgálat során derült ki, hogy magas a vércukorszintje.

Fotó: archívum

A diabétesz olyan alattomos betegség, ami súlyos szövődményt okozhat, vaksághoz, érszűkülethez vezethet, ha elhanyagolják. Klárika ezt nem engedi, hiszen mindig is nagyon odafigyelt párjára. Valóságos diétás nővérré képezte ki magát, és rettenetesen figyel minden orvosi utasításra, hogy azokat betartassa Gyurkával. Ha kell, még a néhány napos kórházi kezelést is vállalják, hiszen az énekeslegenda cukorbetegsége olyan súlyos, hogy inzulint kell befecskendeznie magának naponta. Az inzulinszint beállítása pedig kórházi körülmények között a legbiztosabb, ott kerülhető el az úgynevezett bekómálás, ami az inzulinszint lezuhanását jelenti, s akár halálhoz is vezethet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik