Szórakozás

19 város lakóját sértette vérig Rékasi Károly

détár-rékasi (détár enikő, rékasi károly, )
détár-rékasi (détár enikő, rékasi károly, )

A Barátok közt színésze olyat tett, amire még a jászoknál nem volt példa: visszautasította a jászkapitányságot.

A jászkapitányi cím nagy megtiszteltetésnek számít a térségben, rangban az országgyűlési képviselőség után következik, igaz, ma már leginkább a hagyományőrzésről szól. A tizenkilenc jászsági város csak településük első emberei közül választ. Így volt ez a soron következő Jászberény esetében is, ahol az önkormányzat a város híres szülöttje, Rékasi Károly mellett tette le a voksát. A Borsnak nyilatkozó illetékes szerint a színész a tisztséget el is vállalta, ám az utolsó pillanatban mégis meggondolta magát.

Fotó: RTL Klub

“Vele is egyeztettünk, és ő korábban igent mondott. Ezért is ért minket váratlanul a visszautasítása. Tisztában voltunk azzal, hogy mennyire elfoglalt, ezért nem kellett volna mind a száz rendezvényünkön részt vennie, csak a kiemelt országos programokon, erről is egyeztettünk vele” mondta el a lapnak Magera Tibor, a Polgármesteri Hivatal főmunkatársa, aki nem érti, hogy a színész miért utasította vissza a megtisztelő címet.

Rékasi Károly is csalódott, hogy vissza kellett utasítania a kapitányságot. A színész a korábbi egyeztetések ellenére elfoglaltságaira hivatkozott. Jászberény 2013 után legközelebb 19 év múlva állíthat ki jászkapitányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik