Szórakozás

Karambol! Mentő vitte kórházba Szabó Győzőt

A színész csak a szerencséjének köszönheti, hogy súlyosabb sérülés nélkül megúszta motoros balesetét.

Szabó Győző 25 éve motorozik, ám rutinja ellenére nem tudta kivédeni, hogy egy piroson áthajtó, szabálytalan autós miatt mentővel vigyék kórházba. „Pont láttam mindent! Egy őrült a kocsijával a piros lámpát semmibe véve kanyarodott ki a Páva utcából az Üllői útra, egyenesen bele a szabályosan haladó másik autóba, amely az ütközéstől sodródva elütötte a mellette haladó motorost. Amikor visszafelé sétáltam a kutyával, felismertem, hogy a motoros, akit a mentők éppen elvisznek, nem más, mint Szabó Győző. Nagy fájdalma lehetett, összegörnyedve fogta a mellkasát” – nyilatkozta a Blikknek egy szemtanú.

Fotó: Kummer János

A színész a napilapnak is megerősítette a történteket. „Köszönöm, jobban vagyok, s valóban volt balesetem. A bal lapockámat ütöttem meg, ahogy a hátamra esetem. Szerencsére nem tört el semmim. Bent akartak tartani megfigyelésre, de aláírtam egy papírt, hogy saját felelősségemre hazamegyek” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik