Szórakozás

Sztárparádé – A vetkőzésre mindenki kíváncsi volt

A napokban mutatták be a Magic Boys című magyar filmet, amelynek egyik különlegessége, hogy szinte minden jelenetében olyan világsztárok tűnnek fel, mint például Michael Madsen, Vinnie Jones. A hazai nézőket azonban nem csupán ez érdekelte, hanem a két magyar híresség, Szabó Győző és Pindroch Csaba vetkőzése is.

Igazi sztárparádé volt a Magic Boys filmbemutatón. A hazai hírességek izgatottan várták az új magyar mozit, és nem is csalódtak. Azaz egy valamiben mégis, a lányok egy kicsit sem bánták volna, ha kedvenceik a filmvásznon túl is megszabadultak volna ruháiktól.


Mint már megírtuk, szép kihívás volt a Pindroch Csaba, Szabó Győző, Hujber Ferenc és Nagy Sándor, azaz a „valódi” és a kamu chippendale fiúk számára a sztriptíz is. Hogy szerepükben hitelesek legyenek, személyi edzővel formálták testüket, s a táncra is profi tanította őket.


„Éppen azáltal lesz a szerepem igazán szerethető, hogy ennyire nem vagyok karakterazonos. Hiszen a srác, akit alakítok, csak alkalmi chippendale, akárcsak én, a maga kedves esetlenségével. Persze, azért Pindroch Csabával keményen gyúrtunk a forgatás előtt, hogy Hujber Feri és Nagy Sanyi mellett labdába rúghassunk, mint hódítók” – nyilatkozta Szabó Győző.


„A leosztás általában az, hogy én jászom a lúzer, helyes fiút, Győző pedig a kemény, ámde vajszívű sármőrt, ahogy a Valami Amerikában is. Kilenc filmben játszottunk együtt. Bevallom, ezt már egy kicsit untam, ezért kértem P. Koltai Gábortól, hadd játsszam ezúttal én az optimista, vagány karaktert, Győző pedig a lúzerebbet. A forgatás során kiderült, hogy nem tudtunk kibújni a bőrünkből, Győző besármosodott, bemackósodott, én meg egyszerűen belúzeresedtem” – mondta Pindroch Csaba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik