Szórakozás

Már fürödnek a Balatonban – Kinyitottak a strandok

Kinyitottak ez első strandok a Balatonnál a hétvégén, akadtak napozók, akik már meg is mártóztak a 12 Celsius-fokos vízben. Sok strandon ugyanakkor még tart a felkészülés az idei szezonra, és a belépőjegy-árakról sem döntöttek az üzemeltetők.

Győrffy Árpád, a balatoni strandokat bemutató és minősítő Balatontipp.hu szerkesztője az MTI-nek vasárnap azt is elmondta, hogy 122 centiméteres a Balaton vízszintje, és ragyogóan tiszta a tó vize.

A balatoni strandok közül az elsők között nyitott ki a szigligeti, ahol belépőjegyet még nem szednek, de már hét közben is várják a sétálókat, napozókat. A strandok zöménél még tartanak a kisebb-nagyobb karbantartási munkák, felújítások.

Jelentősebb fejlesztéseket valósítanak meg Balatonbogláron, a város központi részén lévő Platán strandon, ahol az idei szezonra új közösségi tereket, köztük többfunkciós homokos sportpályát, gyermekjátszótereket, fűzfalabirintust alakítanak ki. Továbbra is szabad strandként, tehát ingyenesen működik majd a Platán, de lesz egy lehatárolt fizetős része, ahol erre a szezonra elkészül a Boglári buborék nevű élményfürdő és vizes játszópark.

Fonyódon a város központjában lévő “sándortelepi” strandon egy 200 méter hosszú fövenypart megépítésére készülnek, ehhez minden feltétel adott, csak a vízjogi engedélyre várnak. Ez lesz az első komolyabb lépése a strand átépítésének, a szeptemberben folytatódó munkával a jövő szezonra teljesen megújul a strand mintegy 300 millió forintos fejlesztés keretében.
Balatonfenyves központi szabad strandján újabb fövenyes partszakaszt alakítanak ki, mert a két évvel ezelőtt létrehozott hasonló attrakció nagy sikert aratott a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt. Gyenesdiáson mindkét strandon bővítik a játszótereket, a nyáron minden nap animációs programok lesznek, és a diási strandon teljes lesz a wi-fi lefedettség.

Balatonberényben új tájékoztató táblákat helyeznek ki, virágokat ültetnek, és a strand nyugati oldalára ingyenesen használható wi-fi-hálózatot építenek ki.

Az északi parton Balatonfüreden van folyamatban a legnagyobb fejlesztés. Több mint nyolcvanmillió forintos költséggel iszaptalanítják és újrahomokozzák mindkét városi strand medrét mintegy 40 méter szélességben a parttól, átlagosan 30 centiméter vastagságban. További ötvenmillió forintos fejlesztéssel modernizálják a város Esterházy strandját, a Kisfaludy strand keleti szélén pedig újabb lídós partszakaszt alakítanak ki, főként a gyerekeknek.

Hasonló nagyságrendű a balatonfűzfői Föveny strand fejlesztése, százmilliós beruházással múlt század eleji hangulatot idéző, ugyanakkor korszerű, akadálymentesített főépületet alakítanak ki, és emelik a szolgáltatások színvonalát.

A csopaki webkamera képén látható, egyesek a fürdőzéssel is megpróbálkoztak.

A zánkai községi strandon elsősorban a gyerekekre koncentrálnak az idei fejlesztéssekkel. A strand nyugati részén a partvédőmű 30 méteres szakaszának megbontásával homokfövenyes öblöt hoznak létre, amelyet fa cölöpsorral, földrézsűvel határolnak le. Alsóörsön újabb fűzfaárnyékolókat telepítenek, továbbá meteorológiai állomást hoznak létre webkamerákkal, amelyek információit az interneten is el lehet majd érni.

Révfülöpön mindkét strandon több száz négyzetméteres térkő burkolattal megnövelték a part menti sétányokat, nagyméretű homokozókat alakítanak ki, és a tervek szerint már júniustól lesz internet-hozzáférési lehetőség. Balatonszepezden kicserélik a meder homokját, Balatonalmádiban folytatódik a Wesselényi strand főépületének nyílászárócseréje és a pénztár rekonstrukciója.

A balatoni strandok jelentős része ingyenes, főként a déli parton, ahol minden településen akad szabad strand. A fizetős strandok többségénél még nem döntöttek az árakról az önkormányzatok, illetve üzemeltetők. Egyelőre annyi tudható, hogy a balatonszárszói központi strand továbbra is ingyenes marad, Keszthelyen az eddigi árak csökkentése is felmerült. Várhatóan több helyen maradnak a korábbi árak, de lesznek, ahol többe kerül a belépő, mint tavaly.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik