Szórakozás

Haknikból épít új életet R. Kárpáti Péter

R(960x640).jpg (R. Kárpáti Péter)
R(960x640).jpg (R. Kárpáti Péter)

A Barátok közt egykori Berényi Andrása már tudja, hogyan áll talpra.

Briliáns válságtervet eszelt ki R. Kárpáti Péter, akinek eddig felépített egzisztenciája nemrég kártyavárként dőlt össze. Szinte egyszerre vesztette el az otthonát és az állását, a munkanélküliség és a válság pedig az ötvenmilliós családi fészkét is felemésztette. „Az otthonunkat hamar elengedtem, egyébként sem vihetünk magunkkal semmit a túlvilágra. Nem panaszkodom, nincs is okom rá. Ha minden a tervek szerint halad, akkor belátható időn belül új otthonba költözhetünk” – mondta a Borsnak R. Kárpáti Péter.

Fotó: RTL Klub

A Barátok közt egykori Berényi Andrása továbbra is vállal diszkóhaknikat Szőke Zoltánnal, pontosan ettől várja helyzete megoldását. „Lemegyünk a fiatalokhoz, beszélgetünk, és hihetetlenül jó érzés. Igen, fizetnek érte. S ha tudnád, hogy mennyit…” – vágott fel Hajdúnak a színész, aki a haknik mellett színházban is játszik, beszélgetős show-t vezet, forgatókönyvet ír, rádiózik és oktat. Szorgosan dolgozik egy új ingatlanért. Szurkolunk neki!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik