Szórakozás

Nyílt levélben vág vissza R. Kárpáti Németh Kristófnak

Színházba invitálja R. Kárpáti Péter a Játékszín igazgatóját, Németh Kristófot. Az egykori szappanopera-sztárok egymásnak feszülnek.

Mint ahogyan a Bors nyomán megírtuk a  Barátok közt egykori Berényi Andrása nemkívánatos személy a Játékszínben. R. Kárpáti Péter diszkóhaknijaira a teátrum igazgatója és egyben egykori kollégája, Németh Kristóf a Facebookon reagált: konkrétan gúnyt űzött a színészből.


(Fotó: Hír24)

R. Kárpáti Péter nyílt levelet címzett volt barátok köztös társának, amit a Bors adott közre:

“Kedves Kristóf!

Először köszönöm, hogy a nagy népszerűségnek örvendő, The Cartel címmel futó működésünket megkülönböztetett figyelemmel kíséred.

Másodszor nagyon sajnálom, hogy eddig nem adódott alkalom, hogy színpadi működésemről is némi képet alkothass, ezért szeretettel meghívlak Csurka: Az idő vasfoga című előadásra, amelyben Darvas Iván egykori szerepében álltam ismét színpadra. Ha megtiszteled jelenléteddel az előadást, egészen biztos, hogy szakmaiságomról nyilvánított véleményed kevésbé lesz hiteltelen.

Végezetül – mint idősebbtől – egy apró tanács: nem érdemes citálni, ki mivel keresi a kenyerét, s milyen úton jutott adott pozíciókba. Nem elegáns.

Közelgő premieredhez sok sikert kívánva: R. Kárpáti Péter”


(Fotó: RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik