Szórakozás

Cserbenhagyta párja Cseke Katinkát

A színésznőnek egyedül kell felkészülnie A Nagy Duett következő adására, ugyanis Kökény Attila külföldön pihen.

Az énekes hónapokkal ­ez­előtt foglalta le a római utat, akkor még nem sejtette, hogy itthon is helyt kell állnia: pedig Katinkával most kéne a legtöbbet kihozni magukból, amikor versenytársaik mindent elkövetnek a jövő heti döntőbe jutásért.

„Várom, hogy Attila kipihenje magát, és visszajöjjön hozzám. Remélem, tripla annyi energiát ad majd bele, mint eddig” – mondta a Borsnak Katinka.

„Az a baj, hogy számtalan ötletem lenne a koreográfiára, de nem tudom vele egyeztetni. Néhány sms-t váltottunk, azt írta, jól érzi magát, és majd jön” – kesergett a napilapnak a színésznő, aki reméli, hogy Attila távolléte nem nyomja rá a bélyegét a vasárnapi produkciójukra.


Fotó: SuperTV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik