Gálvölgyi János életében több szempontból is meghatározó szerepet játszott a Madách Színházban harmincadik évfordulóját ünneplő Macskák. A színész annak idején a darab első előadásainak egyikére apósa, Rodolfo segítségével juthatott be. Ez azért nagy szó, mert annak idején nemhogy forintért, még dollárért is nehéz volt jegyet kapni az előadásra.
„Emlékszem, hogy két összecsukható székkel a hónom alatt baktattam be a nézőtérre, majd az egyik sor széléről néztem végig tátott szájjal a darabot. Maradandó élmény volt, nagy hatással volt rám. Akkor még álmodni sem mertem arról, hogy valaha bekerülhetek a Macskákba” – mondta a Hír24-nek Gálvölgyi János, aki néhány évvel később aztán már macskának festve állt a világot jelentő deszkákon Tus, Gastrofar George szerepében.
Fotó: RTL Klub
„Én Szegeddel kezdtem, ahol esténként 4500 ember előtt játszottunk. El sem tudom mondani, hogy milyen élmény volt… ha belegondolok, a mai napig végigszalad a hátamon a hideg” – emlékszik vissza a színész, akinek élete egyik legnehezebb időszaka is a Macskákhoz fűződik.
Gálvölgyinek mindig a színházi világ legkegyetlenebb és egyben legcsodálatosabb tulajdonsága jut eszébe, amikor Andrew Lloyd Webber darabjáról esik szó. „Nagyon jó barátságba keveredtem Ifj. Nagy Zoltánnal, aki Mefisztulészt táncolta. Ott Szegeden volt az utolsó fellépése, ugyanis nem sokkal a közös előadásunk után meghalt. Amikor következő alkalommal játszottuk a darabot, ugyanabban a szerepben már egy másik táncos volt. Ugyanabban a ruhában, ugyanúgy kezdett el táncolni, én pedig álltam oldalt és néztem. Miközben figyeltem, úgy elkezdtem bőgni, mint egy kamasz, és még hosszú ideig potyogott a könnyem. A színházban kegyetlen és csodálatos dolog is egyben, hogy ha meghal valaki, minden megy tovább. Ugyanúgy, mintha mi sem történt volna…” – mondta Gálvölgyi János.
