Szórakozás

Eltűnt az éterből Harsányi Levente és Hajdu Steve

harsányi levente (harsányi levente)
harsányi levente (harsányi levente)

Hirtelen távozott a Music FM-től az Önindító című reggeli műsor két meghatározó arca. Harsányi és Hajdu el sem tudtak köszönni a hallgatóktól.

A Music FM nem hosszabbította meg Harsányi Levente és Hajdu Steve szerződését, így egyik napról a másikra mennie kellett az Önindító két műsorvezetőjének.

(Fotó: TV2)

“Nagyon szerettem a Music FM-nél dolgozni, a visszajelzések alapján pedig a hallgatók is szerettek és hallgattak minket. Én akkor hallottam a hírt, amikor visszajöttem a szabadságomról, így már el sem tudtam köszönni a hallgatóktól, ezt nagyon sajnálom. Már 14 éve minden nap 4:40-kor keltem, így bevallom, most jól jön ez a kis pihenő, de később mindenképp folytatni szeretném a rádiózást: valahol máshol valósítom majd meg az ötleteimet” – mondta a Hír24-nek Harsányi Levente.

(Fotó: RTL Klub)

Levi műsorvezetőtársa, Hajdu Steve is sajnálja, hogy nem ébresztheti többé a hallgatókat. “Nagy lehetőség volt ez az életemben, mert ez volt az első rádiós műsorvezetői munkám. Világ életemben az volt a fejemben, hogy nincs sok csodásabb dolog reggeli műsorokban dolgozni, de aztán az élet rácáfolt erre. Nagyon kemény volt a munka, főleg amikor éjfélkor értem haza a színházból, és négy óra alvás után már újra csörgött a vekker. Épp ezért én már hetekkel ezelőtt elhatároztam, hogy nem folytatom a munkát, ha lejár az egyéves szerződésem. Ez történt most” – árulta el a Hír24-nek Hajdu Steve.

A Music FM weboldalán lévő információk szerint az Önindítót most az újonnan a csapatba került István Dani és a Leviék mellett korábban is dolgozó Pordán Petra vezeti. Azt is pletykálják azonban, hogy a 89.5-ön tér vissza a Bumeráng, ennek előjele lehet, hogy a népszerű napindító műsor egyik szerkesztője, Baji Anita már hónapok óta a Music FM-nél dolgozik.

A rádiót is szerettük volna megkérdezni a történtekről, azonban a cikk megjelenéséig nem érkezett érdemi válasz a megkeresésünkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik