Szórakozás

Csúfos bukástól tart Tibi bácsi

Dévényi Tibor attól tart, hogy a kereskedelmi tévék öt adás után levennék a képernyőről.

Az ország Tibi bácsija néhány napja ünnepelte 66. születésnapját, de még mindig aktívan dolgozik. Igaz, már nem tévézéssel foglalkozik, hanem helyette lemezlovasként keresi a kenyerét. Tele van a naptára, hétvégente vidéki diszkókban és gólyabálokon zenél. Jogos kérdésként merül fel, hogy Dévényi Tibor vágyik-e még képernyőre. Folytatná-e tévéműsorát, a Három kívánságot, amelyben megismerte az ország?

(Fotó: TV2)

„Én 1200 kívánságot teljesítettem 19 év alatt a Három kívánságban, ez idő alatt pedig 79 világsztárt hoztam el ide és 21 országba utaztattam el a szereplőket. Ezek már csak szép emlékek maradnak. Többen kérték, hogy folytassam, de én nem szeretném. Már más a világ. Annak idején annak is nagyon örültek, ha Zoltán Erikával lehetett táncolni, de ma már sokkal nagyobbak az igények. Nem hiszem, hogy újra meg tudnám csinálni” – mondta a Hír24-nek Tibi bácsi, aki még akkor sem vállalkozna egy újabb szériára, ha mindenben szabad kezet kapna.

„A folytatás leginkább csak rajtam múlik, mert már több felkérés is érkezett. Nem tagadom, több tévécsatorna is megkeresett már, de én nem szeretném öt adás után azt hallani, hogy nincs nézettség, és megszűnik a műsor… Akkor értelmetlenné válna az elmúlt húsz évem, így viszont minden legalább egy szép emlék marad” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik