Szórakozás

Vonzódik egymáshoz Szinetár és Dopeman

A Nagy Duett stábtagjai csak ámulnak, hogy Dóra és a szabadszájú rapper között izzik a levegő.

Amíg Görög Zita és Pataky Attila folyamatosan marakodnak, amióta csak elkezdtek próbálni A Nagy Duettre, addig Szinetár Dóra és Dopeman egyre közelebb kerül egymáshoz.

„Elképesztően egymásra hangolódtak!” – mondogatták a stábtagok már a pénteki próbán. Dóra és Dopeman – talán nem is véletlenül – szerelmes dalt választott a verseny első élő adására, a Váradi Roma Cafe egyik örökzöld slágerét adják ma este elő.

“Én nem látom magam kívülről, tehát elképzelésem sincs, hogy milyenek vagyunk Dórival, de az tény, hogy csodásan megy a közös munka. Szeretünk egymás társaságában lenni, jókat röhögünk, és profin együtt tudunk dolgozni. Nem igazán érdekel, ha ez nem tetszik valakinek” – mondta el a Bosrnak Dopeman.

“Én akartam Lacival dolgozni, kíváncsi voltam rá. Annyit mondok csak, hogy nem csalódtam, pont azt találtam meg benne, amit kerestem. A lelke legmélyén egy érzékeny és figyelmes lovag” – tette hozzá Dóra.


(Fotó: TV2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik