Szórakozás

Kínok kínját állja ki a frissen műtött Kozso

Még mindig nem ért véget az Ámokfutók frontemberének kálváriája. Színpadi balesete óta képtelen behajlítani a térdét, az orvosok protézist javasolnak neki.

Csütörtökön immár harmadjára is meg kellett műteni Kozso térdét, amely még nyáron egy fesztiválon sérült meg, amikor az énekes egy szerencsétlen mozdulat következtében lezuhant a színpadról.

(Fotó: TV2)

Bár még csak néhány nap telt el a beavatkozás óta, az orvosok már a legrosszabbra is felkészítették az Ámokfutók frontemberét. Kozso orvosa azt mondta, hogy ha ez a beavatkozás nem sikerül, nem lát más lehetőséget a probléma megoldására, mint egy protézis beültetését. Az énekes azonban hallani sem akar erről, és a végsőkig fog harcolni azért, hogy protézis nélkül gyógyulhasson meg.

“Annyira szét lett darabolva a porcom, hogy már nincs benne semmi. Járokugyan mankó nélkül is, de csak bicegek, mert elviselhetetlen fájdalmaim vannak. Ha ez a műtét sem sikerült, én nem fogok belenyugodni, hogy protézist kelljen beültetni a térdembe. Van még egy reménysugár: ajánlottak nekem egy kiváló magyar orvost, de ha kell, még Amerikáig is elmegyek, hogy megoldást találjak a problémára” – mondta a Hír24-nek Kozso, akinek sérülése sem szegi munkakedvét. Még az ágyban kell lábadoznia, de legszívesebben már most újra a színpadra állna, hogy szórakoztathassa a közönségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik