Szórakozás

Eltűnik a képernyőről: Várkonyi András kórházba került

Súlyos szívproblémákkal küzd a Barátok közt Vili bácsija. A műtét miatt hamarosan kényszerpihenőre vonul, így a képernyőről is eltűnik.

Az Új Ász megtudta: Várkonyi András rosszul lett, orvosi segítségre szorult és kórházba került. A Barátok közt Vili bácsija tisztában volt betegségével, ám úgy gondolta, nem olyan súlyos a helyzet. A napokban viszont annyira rosszul érezte magát, hogy orvosi segítségre volt szüksége, és kórház lett a vége.

“Nagyon megijedt a felesége, gyermekei és kollégái is. Átesett egy kisebb beavatkozáson, ami során kiderült, hogy komolyabb műtétre van szükség. Úgy tudom, hogy most még forgat és szinkronizál, de nem halogathatja sokáig a kezelést” – mondta az lapnak egy neve elhallgatását kérő közeli barát.

Az esetet azóta az RTL Klub is megerősítette. Közleményükben azt írják, hogy a nézőknek egy időre el kell köszönniük Vili bácsitól. A levél szerint a mindig kedves, bohókás karakter megformálójánál, Várkonyi Andrásnál nemrég olyan érrendszeri problémát állapítottak meg, amit csak műtéti beavatkozás során lehet orvosolni, így a népszerű színész hamarosan kórházba vonul.


(Fotó: RTL Klub)

„Szívkoszorúér áthidalást végeznek majd rajtam – kezdte Várkonyi András. Annak ellenére, hogy ez komoly műtét, az orvosok megnyugtattak, hogy ez ma már rutinnak számító beavatkozás. Bevallom, egyáltalán nem számítottam erre a fejleményre, amikor azzal fordultam az orvosomhoz, hogy hamar elfáradok és nehezebben veszem ilyenkor a levegőt. A vizsgálatok kimutatták, hogy probléma van a szívembe vezető erekkel, és az egészségem érdekében a lehető legrövidebb időn belül meg kell operálni. Így már februárban kés alá fekszem. Remélem, hogy a rehabilitáció után már pár héttel folytathatom a munkát, de persze csak fokozatosan. Az első ijedségen már túl vagyunk, és bízunk abban, hogy gyorsan és eredményesen túljutunk ezen az időszakon” – mondta a színész.

Felmerül a kérdés, hogy amíg a színész kórházban van, mi történik a sokak által kedvelt karakterével.

„Az első és legfontosabb, hogy Várkonyi András minél hamarabb és egészségesen térjen vissza hozzánk. Az nem volt kérdés, hogy ebben a helyzetben mindent elkövetünk annak érdekében, hogy segítsük Andrást és ne kelljen a munkájára gondolnia. Mi rögtönk reagáltunk, és szabaddá tettük a karaktert, így András a lehető legrövidebb időn belül tud kórházba menni. Ez azt is jelenti, hogy amíg nem tér vissza, Vili bácsi nélkül lesz látható a sorozat, de hogy ez miként fog megtörténni, az most még maradjon titok. Az biztos, hogy nemsokára abbahagyja majd a forgatást. Gyógyultan várjuk vissza mindannyian!” – mondta a sorozat producere Kalamár Tamás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik